|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 37 találat | lapozás: 1-30 | 31-37 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics 1992. április folyamánMegjelent a Kulcs húsvéti száma, a C. E. /református/ munkacsoport támogatásával látott napvilágot. Főszerkesztője Horváth Levente, felelős szerkesztő: Berszán István. Közölte többek között dr. Hegedüs Lóránt Jézus és Dosztojevszkij című írását. /Kulcs (Keresők lapja, erdélyi diáklap, Kolozsvár), 1992/2. sz./1995. november 25.Dr. Kovács Albert bukaresti egyetemi tanár, orosz irodalom szakos, Dosztojevszkij-szakértő, alapító- és vezetőségi tagja a Nemzetközi Dosztojevszkij Társaságnak nov. 21-étől éhségsztrákjba kezdett, tiltakozásul bizonyos szekus-csoportosulások /Securitate/ nyíltan alkotmányellenes tevékenysége ellen. Sajtóértekezleten ismertette, miért kezd éhségsztrájkot. Könyvet ír a felfüggesztett román forradalomról Revolutia suspendata, Flashback jurnal címen. Elmondta, hogy 1989 márciusától részt vett a forradalmat előkészítő értelmiségiek mozgalmában. 1989 után az intézmények vezetőségében ugyanazok maradtak, akik régen voltak. Amikor felszólalt ez ellen, akkor kezdődtek a személyét érő támadások. 1990 szeptemberében elmozdították tanszékvezetői állásából. Mindezekért Iancu Fischer dékánt, kisebb mértékben Emil Constantinescu rektort teszi felelőssé. Szerinte a dékán a KGB-vel áll kapcsolatban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25-26./ Kovács Albert bejelentette, hogy nov. 27-től felhagyott az éhségsztrájkkal, mert leromlott egészségi állapota kórházi kezelést igényelt. Az őt ért sérelmek orvoslásáért továbbra is síkraszáll, egyelőre Maior oktatási miniszterhez, Magureanu SRI-igazgatóhoz és Iliescu elnökhöz eljuttatott levelével. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./1997. szeptember 4.A magyar társadalom válságát vizsgálta a Hitel (Budapest) folyóirat augusztusi számában Csoóri Sándor Hajnali órák című esszéjében. "Hogy haragudtak Arany Jánosra a Bach-korszakban A nagyidai cigányok miatt. A szabadságharc megcsúfolását látták benne." "Ma Nagyida - minden epeömlésével és önkínzó fájdalmával együtt is - történelmi emelkedettség mai helyzetünkhöz viszonyítva. A mi életünkhöz a kabarék silány röhögése illik. Meg Friderikusz Sándor ügyes és drága szemfényvesztése. Ha azt kérdeznék tőlem, ki tudná sokak életét egy irányba fordítani, a válaszom rövid lenne: ő. Dosztojevszkij és Ady hozzá képest unalmas és fakó valaki, Tolsztoj egy szakrális mellékszereplő. De ha így megy tovább, a szabadság önmagát számolja föl. Mintha most akarná kiélni azokat az ösztöneit, amelyeket kiélni nem tudott." /Bogdán László rovata: Szélrózsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./1999. július 21.A közelmúltban megalakult Csíki Játékszín vezetőségi tagjai, Parászka Miklós művészeti igazgató és Szederjesi András gazdasági igazgató beszámoltak a csíkszeredai önkormányzati színház terveiről. Parászka Miklós elmondta, a színházalapítást és a társulat művészeti irányítását megtisztelő kihívásként tekinti. Üzenet a szakmának - így fogalmazható meg sűrítve a Csíki Játékszín műsorpolitikája. Dragos Galgotiu meghívott rendező irányításával megkezdődnek a Dosztojevszkij-szövegrészletekre épülő másfél órás színházi produkció próbái. Az augusztus végén bemutatásra kerülő produkció színészei: Salat Lehel és Dimény Árpád, a kolozsvári Állami Magyar Színház tagjai, valamint Bíró József, Nagy Borbála és Márdirosz Ágnes, a csíkszeredai társulat tagjai. Továbbá augusztus közepén (ezúttal Parászka Miklós irányításával) kezdődnek meg a Molnár Ferenc-műnek (Doktor úr) a próbái. A színházi évadban 5 előadás lesz. /Üzenet a szakmának. A Csíki Játékszín tervei. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 21./1999. szeptember 30.Csíkszeredában az új színház, a Csíki Játékszín nyitóelőadása Részegek címmel Dosztojevszkij szövegei alapján összeállított, stúdióelőadás volt. /Évadnyitó a Csíki Játékszínnél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./2005. április 9.Marosvásárhelyen a román nyelvű, várbeli színházkultúra hamarosan kiegészül magyar előadásokkal, egy teljesen független, magyar nyelvű alternatív színházzal. Sebestyén Aba színművész vezetésével ugyanis megalakult a Yorick Stúdió. A stúdiót működtető Yorick Kulturális Egyesületnek Sebestyén Aba az elnöke. Elmondta, hogy a múlt év júniusában alakították meg az egyesületet. Tavaly igényeltek támogatást, a Magyar Kulturális Alapprogram ötszázezer forinttal segítette őket. Amikor helyet kerestek, Csegzi Sándor alpolgármester ajánlotta a bástyát, ahol a román 74 Színház is működik, a bástyabeliek örömmel fogadták őket. A Yorick nem a 74 Színház magyar nyelvű társulata. Mostantól két színház működik a bástyában, egy román és egy magyar nyelvű: a 74 Színház és a Yorick Stúdió. Céljuk a hagyományos, vagy a már elavult színházi nyelv megújítása. A kulcsszó: a kísérletezés. A vásárhelyi előadások után a produkciók szekérszínházzá alakulnának, és évenként bejárnának velük egy-egy régiót, szórványt. Az első projekt Dosztojevszkij A félkegyelmű című regénye után Andrzej Wajda által dramatizált Nasztaszja Filipovna című darab, amelynek rendezésére Kövesdy István kolozsvári rendezőt kérték fel. Ezután Kiss Csaba Hazatérés Dániából című Hamlet-feldolgozását viszik színre, harmadéves színművészetis diákok szereplésével. /Nagy Botond: A yoricki csontok mögött. Új színház a várbástyában! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 9./2005. szeptember 1.Tavaly megalakult Marosvásárhelyen egy új színházi és összművészeti egyesület, a Yorick Stúdió. Már bizonyították sokoldalúságukat a Nasztasszja Filipovna című, Dosztojevszkij-regényen alapuló, háromszereplős előadásukkal. Az idei művészeti évadban első rendezvényük Losonczi Bélának, a Zsámbéki Rakétabázis Csoport tagjának Párhuzamok című egyéni tárlata. A különleges hangulatú kiállításon a látogatók kérésére többször is levetítették Harsányi Zsolt immár Simfest-díjas rövidfilmjét, A kapcsolatot is. /Nagy Botond: Yorick második tárlata. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./2006. január 13.Idén első igazi évadát kezdi Marosvásárhely egyetlen, magyar nyelvű kísérleti zsebszínháza, a Yorick Stúdió. A Sebestyén Aba színművész vezette alternatív társulat rövid létezése óta egyszer már bizonyított, hiszen a Nasztasszja Filippovna című, Dosztojevszkij-regényen alapuló háromszereplős produkció megdöbbentette profizmusával a vásárhelyi közönséget. Tavaly ősszel a Myfair Lady-t mutatták be a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem negyedéves hallgatói a Yorick bástyabeli székhelyén. Idei első előadásuk farsangi produkció lesz. /Nagy Botond: Yorick első évada. Változatos zsebszínházi műsorkínálat. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./2007. október 16.Október 13-án mutatta be Pécsett a Marmeladov című egyéni előadóestjét Kocsárdi Levente, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze. Az egyszemélyes darabra a bánsági közönség is emlékezhet, hiszen néhány évadon át a teátrum repertoárjában is szerepelt. Kocsárdi Levente utolsó éves színjátszó egyetemistaként határozta el, hogy átdolgozza Dosztojevszkij regényét monodrámává. /P. L. Zs. : Kocsárdi Levente pécsi vendégjátéka. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./2007. október 26.Október 3-án volt az évad első bemutatója a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Csehov Ványa bácsi című darabját Andrei Serban rendezésében láthatta a közönség. A közönségnek fel kellett kelnie helyéről, a színpadon kellett helyet foglalnia. Serban Ványa bácsijában semmi sem megszokott. /Köllő Katalin: Egy Schopenhauer, egy Dosztojevszkij lehettem volna… = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./2009. március 9.Egy internetes felmérés alapján Jókai Mór a legnépszerűbb magyar író az erdélyi magyar olvasók körében. Az Impulzus.ro romániai magyar hírportál által készített felmérésben 3060 személyt kérdeztek meg olvasási szokásaikról. Jókai Mórt Wass Albert követi a népszerűségi listán, a magyar költők közül József Attila és Ady Endre a legkedveltebbek. Kedvenc magyar regényükként a legtöbben Jókai Mór Az arany ember című regényét említették, de sokan kedvelik Gárdonyi Géza Egri csillagok és Wass Albert A funtineli boszorkány, valamint Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényét. A külföldi regények közül a legtöbben a Száz év magány, Elfújta a szél, A Mester és Margarita, Büszkeség és balítélet, A kis herceg, valamint Az alkimista mellett tették le voksukat. A külföldi szerzők kategóriájában a legtöbben Paul Coelhót jelölték meg kedvencükként, de Gabriel García Márquez, Jules Verne, Dosztojevszkij és Hemingway is népszerű. Kedvenc műfajként legtöbben a történelmi témájú könyveket és a szépirodalmi témájú írásokat jelölték meg, de népszerűek a kaland- és romantikus regények is. /Jókai és Wass Albert vezet. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./2009. szeptember 4.Eseményekben gazdag nyarat tud maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hangzott el a szeptember 3-án tartott évadnyitó sajtótájékoztatón. Júliusban a társulat részt vett az Avignoni Fesztiválon a Visszaszületés című produkcióval. Tompa Gábor színházigazgató elmondta, ezt az előadást az újságírók megválasztották az off-program legjobb előadásának. Az avignoni turnét követően Gdanskban vendégszerepelt a társulat, a XIII. Shakespeare Fesztivál meghívottjaként, a III. Richárddal. Az előadást nagyon jól fogadták. A színház jövőre, de 2011-re is sok meghívást kapott. A Visszaszületést 2010-ben 14 francia színház szándékozik megvenni, sor kerül franciaországi turnéra. A gazdasági válság rányomja bélyegét a színház tevékenységére is, decemberre még a fizetésalap sincs biztosítva. Anyagi problémák miatt az őszre tervezett egyik nagyszínpadi bemutatót /Hanoch Levin Téli temetés című darabja/ elhalasztották 2010 márciusára. A Három nővér, III. Richárd, Danton halála és az Árva élet című produkciók részt vesznek a Vendégségben Budapesten és az Őszi fesztiválra szervezett vendégszereplésen, ahonnan Bukarestbe vezet az út, az országos fesztiválra, amelyre a Három nővér, a Danton halála és a Gianni Schicchi kapott meghívást, ez utóbbi előadás december elején Velencében is látható lesz. Belgrádba is ellátogatnak. Novemberre várható Dosztojevszkij Ördögök című regényadaptációjának a bemutatása a stúdióban. Ugyancsak itt mutatják be január elején az Andrei Serban rendezte Suttogások és sikolyokat, illetve májusban a Szeget szeggelt, Matthias Langhoff rendezésében. Október 11-én vendégül látják a budapesti Baltazár Színházat, a színtársulat értelmileg sérült színészekből áll. /Köllő Katalin: Évadnyitás a kolozsvári magyar színházban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ Pénzügyi gondokkal indítja új évadát a Kolozsvári Magyar Állami Színház –jelezte Tompa Gábor igazgató, hozzátéve: „morális válsággal is szembe kell néznünk, az egyre erősödő szélsőjobboldali ideológiák elterjedése társadalmakat osztanak meg. ” /Sipos M. Zoltán: Anyagi gondok az új színházi évadban. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./2009. november 24.November 24-én lesz a kolozsvári színház új stúdiótermében az Ördögök bemutatója. Dosztojevszkij: Ördögök című regényét Albert Camus adaptációja nyomán Albu István viszi színre. Albu István 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2007-ben szerzett színészi diplomát a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. /Ördögök – bemutató a kolozsvári színházban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24 .2011. május 7.(Erdélyi) magyar történetírókKorunk, 2011. május A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (.) komoly küldetésû nemzetnek fõként a valóra kell törekednie, tudományban és mûveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (.) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe - hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat elsõ elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett idõszerûségébõl. A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektõl a 20. századi történészek munkásságáig. A felvezetõ tanulmányban Romsics Ignác a magyar - és ezen belül az erdélyi - historiográfia történeti elemzését adja, ezt követõen hazai és magyarországi szerzõk jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kõváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók. Twitteratúra: klasszikusok 140 karakterben Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzõkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentõsebb mûvek. Minderre két chicagói diák vállalkozik. �?k nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet címû klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák. Az Alíz csodaországban például így kezdõdik: Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menõ film, ha az ember drogokon él. Dosztojevszkij Bûn és bûnhõdése a Twitteren így indul: A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán. Ízelítõ 2010. november 20-án a Kosztándi házaspár - Katalin és Jenõ - képeinek bemutatására, Hegedûs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az �?let-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán mûvészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * �?rök igazság, hogy egy mûvészrõl teljes képet csak egy gyûjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerõs. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minõséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévõ 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkû gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912-1999) festõmûvész Pogány �?. Gábor mûvészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András mûvészettörténész találta meg Budán, meglehetõsen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserû és õszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késõi Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tûnõ elemekkel történõ átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt - ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról - Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a mûalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erõteljes vonalaival, kompozícióival az ember és mûvének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerûsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI-XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminõt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzõn. Báthory Zsigmondot az olasz léhûtõk, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézõk egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevû bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Mûvészet, 2011/1. b.d. Népújság (Marosvásárhely) 2012. március 28.Kettős könyvbemutató a konzulátusonAlbert Ildikó székelyföldi pszichológus és Lászlóffy Csaba kolozsvári író új köteteit mutatták be hétfőn este a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében. Albert Ildikó Mindennapi lelkünk, Az utazás divatja és Léleképítés című könyveit – amelyek a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál jelentek meg – Kozma Mária író ismertette, Lászlóffy Csaba Az éden kényszerképzete című, négy kisregényt tartalmazó kötetét (Napkút Kiadó) Kántor Lajos irodalomtörténész és a magyarországi Korpa Tamás irodalomkritikus, költő, szerkesztő méltatta. Albert Ildikó pszichológus könyveinek bemutatása előtt Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette: a pszichológia olyan tudomány, amely nagyon sok embert érdekel. Kozma Mária székelyföldi író először az önismeret szükségességéről és a reális én-kép kialakításáról kérdezte Albert Ildikót. A pszichológus-szerzőtől megtudtuk: a média azt sugallja, hogy boldognak és sikeresnek kell lennünk, ám az állandó boldogság irreális. – Ha felhagyunk a negatív gondolkodással, az előítéletekkel, akkor boldogabbak és sikeresebbek lehetünk. Nem kötelező mindent átvenni, amit a média és a környezet sugall. Álmodozni is szabad, de nem kellene elszakadnunk a valóság talajától – hangsúlyozta Albert Ildikó, aki azt is elárulta, hogy könyvei pszichológusi bosszúságából is fakadtak. Mint kiderült, nem csak a szakmáján belül „ragadtatta magát” könyvírásra, hanem utazási élményei is írásra sarkallták. Ennek eredménye Az utazás divatja című könyv, a pszichológus pedig további könyvek írását is tervezi. Az est következő programpontjának felvezetőjeként Kántor Lajos kifejtette: Lászlóffy Csaba eddig is nagy életművet alkotott. – Lászlóffy Csabát első sorban költőként tartjuk számon. Prózai műveiben főleg a magyar történelem témái jelennek meg, saját szemléletmódján átszűrve. A szerző egész életében versenyhelyzetben volt – például testvérével, Lászlóffy Aladárral, valamint kortársával, Szilágyi Domokossal –, amely sajátos ösztönzést jelentett. Az éden kényszerképzete című regényben ez a versenyhelyzet a világirodalomra is kiterjedt, hiszen a könyvben több írótól idéz, vagy megemlíti nevüket. Kassák Lajos, Szabó Dezső, Aquinói Tamás, Dosztojevszkij, Stendhal, Cholnoky neve különböző asszociációk formájában jelenik meg, és épül be Lászlóffy szövegébe – magyarázta Kántor. Korpa Tamás irodalomkritikus kiemelte: a négy évtizede publikáló szerző ebben a könyvében bravúros kultúrtörténetről és prózatechnikáról tett tanúbizonyságot. Lászlóffy Csaba megjegyezte: a négy kisregényt tartalmazó, most bemutatott könyvéből kettő a Funar-korszakot idézi, de az 1980-as évek lehallgató terrorjának bemutatása is nyomon követhető benne. Ugyanakkor könyvében a magyar nyelv és szókincs lehetőségeit is kipróbálta, tette hozzá a szerző. A rendezvény folyamán Márkos Albert és Béres Melinda hegedűművészek R.M. Glier- és Bartók-hegedűduókat adtak elő, Jancsó Miklós színművész és Jancsó Hajnal előadóművész pedig részleteket olvasott fel a Lászlóffy-regényből. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2012. május 28.A csíksomlyói búcsút nem szabad politikai célokra használni"Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt" – hangsúlyozta csíksomlyói prédikációjában Tempfli Imre, a szentmise szónoka. "A szűzanya hazavárja gyermekeit, mi mindannyian hazajöttünk" – mondta a szertartás kezdetén a misét celebráló Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az érsek a több százezer zarándok jelenlétében elmondta, tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, amely politikai célokra akarná kihasználni a zarándoklatot, vagy nem vallásos céllal akarná azt összekötni. Az érsek hozzátette, a zarándoklatnak egyetlen célja, hogy a zarándokok keresztény katolikus hitükben megerősödjenek. Tempfli Imre stuttgarti római katolikus plébános, Oscar Wildot idézve azt mondta, az embertől elvehetik, amit birtokol, de az igazi kincseket, amelyek benne honolnak, soha nem vehetik el. "Lelked kincseivel lehetsz boldog, azokat nem veheti el senki" – hangsúlyozta Tempfli Imre. Az ünnepi szónok hozzátette, Isten nemcsak a személyek, hanem a nemzetek, a közösségek útjait is kijelölte. "Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt. A népnek azonban Isten csak addig ad jövőt, ameddig az féli őt" – hangsúlyozta a szónok. Tempfli Imre úgy vélte, sokan nem veszik észre a válság jeleit, mások úgy gondolják, hogy csak a gazdaság jutott válságba, és kölcsönökkel, gazdasági intézkedésekkel próbálnak úrrá lenni rajta. "Nem a gazdaság, hanem a hit, az emberi értékek vannak válságban" – állapította meg a szónok. Dosztojevszkijt idézve mondta, a népeket nem a számuk, hanem a közös eszme, a szent gondolat teszi naggyá. "Egy közös, mindent egyesítő szép gondolat ragadhat ki a válságból" – jelentette ki, majd hozzátette, csak a családban, a közösségben gondolkodva lehet legyőzni a válságot. Az összefogás erejét egy az első világháború történeteiből vett példázattal igyekezett bizonyítani. Felidézte, hogy 1918 júniusában az olaszországi Piave folyón az olaszok felrobbantottak egy gátat. A víz az osztrák katonákat elsodorta, de a magyarok megmenekültek, mert parancsnokuk azt a parancsot adta: katonái fogják meg egymás kezét. "Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk" – jelentette ki Tempfli Imre. Hozzátette, ha egy ember álmodik, az csak álom, ha sok ember álmodik, az álom valósággá válik. "Kapaszkodjunk össze, hogy a lelkes testvériség valósággá váljon" – fogalmazott. Tempfli Imre megállapította: Csíksomlyó lassan nemzeti kegyhellyé válik. Hozzátette, a különböző Mária-zarándokhelyeken Máriának más-más üzenete van. Csíksomlyó üzenete: "újuljatok meg hitetekben, és váljatok egymás testvéreivé". Úgy vélte, magasra kell emelni Csíksomlyó zászlaját, hogy az jelezze: "a szentlelkű embereket nem lehet legyőzni, mert összeköti őket a testvériség eszméje". Népújság (Marosvásárhely) 2012. május 28.Kiválasztott nép vagyunk – hangsúlyozták a csíksomlyói búcsún„Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt” - hangsúlyozta csíksomlyói prédikációjában Tempfli Imre, a szentmise szónoka. A szertartás előtt Jakubinyi György gyulafehérvári érsek tiltakozását fejezte ki minden olyan kísérlet ellen, amelyekkel szerinte politikai célokra akarják kihasználni a vallásos búcsújárást, vagy azt megpróbálják összekötni bármilyen más nem vallásos céllal. A legnagyobb magyar zarándoklaton idén is több százezer zarándok vett részt Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról. „A szűzanya hazavárja gyermekeit, mi mindannyian hazajöttünk” - mondta a szertartás kezdetén a misét celebráló Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az érsek a több százezer zarándok jelenlétében elmondta, tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, amely politikai célokra akarná kihasználni a zarándoklatot, vagy nem vallásos céllal akarná azt összekötni. Az érsek hozzátette, a zarándoklatnak egyetlen célja, hogy a zarándokok keresztény katolikus hitükben megerősödjenek. Tempfli Imre stuttgarti római katolikus plébános, Oscar Wildot idézve azt mondta, az embertől elvehetik, amit birtokol, de az igazi kincseket, amelyek benne honolnak, soha nem vehetik el. Lelked kincseivel lehetsz boldog, azokat nem veheti el senki” - hangsúlyozta Tempfli Imre. Az ünnepi szónok hozzátette, Isten nemcsak a személyek, hanem a nemzetek, a közösségek útjait is kijelölte. „Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt. A népnek azonban Isten csak addig ad jövőt, ameddig az féli őt” - hangsúlyozta a szónok. Tempfli Imre úgy vélte, sokan nem veszik észre a válság jeleit, mások úgy gondolják, hogy csak a gazdaság jutott válságba, és kölcsönökkel, gazdasági intézkedésekkel próbálnak úrrá lenni rajta. „Nem a gazdaság, hanem a hit, az emberi értékek vannak válságban” - állapította meg a szónok. Dosztojevszkijt idézve mondta, a népeket nem a számuk, hanem a közös eszme, a szent gondolat teszi naggyá. „Egy közös, mindent egyesítő szép gondolat ragadhat ki a válságból” - jelentette ki, majd hozzátette, csak a családban, a közösségben gondolkodva lehet legyőzni a válságot. Az összefogás erejét egy az első világháború történeteiből vett példázattal igyekezett bizonyítani. Felidézte, hogy 1918 júniusában az olaszországi Piave folyón az olaszok felrobbantottak egy gátat. A víz az osztrák katonákat elsodorta, de a magyarok megmenekültek, mert parancsnokuk azt a parancsot adta: katonái fogják meg egymás kezét. „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk” - jelentette ki Tempfli Imre. Hozzátette, ha egy ember álmodik, az csak álom, ha sok ember álmodik, az álom valósággá válik. „Kapaszkodjunk össze, hogy a lelkes testvériség valósággá váljon” - fogalmazott. Tempfli Imre megállapította: Csíksomlyó lassan nemzeti kegyhellyé válik. Hozzátette, a különböző Mária-zarándokhelyeken Máriának más-más üzenete van. Csíksomlyó üzenete: „újuljatok meg hitetekben, és váljatok egymás testvéreivé”. Úgy vélte, magasra kell emelni Csíksomlyó zászlaját, hogy az jelezze: „a szentlelkű embereket nem lehet legyőzni, mert összeköti őket a testvériség eszméje”. A prédikációt több százezer zarándok hallgatta végig a csíksomlyói nyeregben. A zarándokok között volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. A legnagyobb magyar zarándoklaton idén is több százezer zarándok vett részt Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról. A székelyföldi zarándokok egy része a hagyományoknak megfelelően gyalogosan érkezett Csíksomlyóra. A környék országútjain már pénteken egyházi és nemzeti zászlókkal felvonuló gyalogosok menetoszlopaival találkozhattak az autósok. A zarándokok egy része a csíksomlyói nyeregben, a szabad ég alatt töltötte az éjszakát, hogy a szakrális helyen várja a napfelkeltét. Az összegyűltek tapssal köszöntötték annak a bejelentését, hogy olyanok is vannak a zarándokok között, akik kilencszáz kilométer gyalogos zarándoklat végén érkeztek Csíksomlyóra. Az oltár előtt egy olyan ikon képre is ráirányították a figyelmet, amit a lengyelországi Czestohowai zarándokhelyről küldtek Csíksomlyóra. Krónika (Kolozsvár) 2013. június 5.Dr. Miskolczy Ambrus történész professzor: A történelem sémákkal manipulálAz Eötvös Loránd Tudományegyetem erdélyi származású tanára, az MTA doktora, Felvilágosodás és a reformmozgalom kezdetei Erdélyben címmel tartotta meg első előadását a Szacsvay Akadémián. Az irodalomkutatásban is jeleskedő tudóssal Szilágyi Aladár beszélgetett. Professzor úr Marosvásárhelyen született. Felidézné néhány mondat erejéig a gyermekkora, ifjúsága éveit? Ez számomra szép és fájdalmas kérdés… Erre – a kérdés szerint – minél rövidebben kell válaszolni. Szép volt, jó volt, vége volt. Anyám Marosvásárhelyen meghalt, azután eljöttünk Budapestre. Sok szeretettel emlékszem – többek között – Puli barátomra, Nagy Ferencre, együtt jártunk halászni iskola helyett… Úgy tudom, zsoké lett Bukarestben, az élet elválasztott minket. Apám, Miskolczy Dezső neurológus orvosprofesszor volt, 1940-ben került Erdélybe. Akkor ismerte meg anyámat, Béldi Zsuzsannát, és amikor a kolozsvári egyetemet ki akarták telepíteni, ők maradtak, ő volt a rektor. Aztán az illetékes román hatóságoktól biztatást kaptak, hogy az egyetem változatlanul működhet, folytatták a munkájukat. Az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre, de amikor keresztapám, Haynal Imre belgyógyászprofesszor meglátta, hogy hova kerültek, azt mondta, ez egy istálló, és elment… Apám viszont ott maradt 1964-ig. Álmaimban persze sok minden előjön, de jó, ha vigyázunk az álmainkkal. (És az már egy rémálom, ha az interneten látom, hogy gyermekkori barátomról, Spielmann Sebestyén Mihályról szélsőjobboldali nímandok miket írnak. És még fájóbb, ha erre itt, Nagyváradon gondolok, ahol Szabó Dezső úgy érezte, hogy „Itt ütött meg, mint egy reveláció a zsidóság csodálatos teremtő ereje.” Ebből az elveszett – ám, ma is biztatással, emberi melegséggel eltöltő – világból láthatunk viszont valamit akkor, ha a sétálóutca Holnapos-szoborcsoportjára tekintünk, és el-eltűnődünk az ott megjelenített írók egy-egy írásán. Kíváncsi lennék, hogy az internetet antiszemita halandzsával teleszemetelő figurák mit is tudnának Adytól és a szoborcsoporton mellette megjelenített barátaitól idézni.) Egyébként hadd jelezzem: apám Juhász Gyulának orvosa volt, írt is egy elemzést a költő agyvelejéről. Ön még érettségi előtt került Pestre. Akkor már foglalkoztatta a pályaválasztás gondolata, mi determinálta azt, hogy történész legyen? Azt szokták mondani, hogy aki nem ért a matematikához, abból történész lesz. Nem értettem a matematikához, tehát történész lettem. De nem csak ezért. Egy ellenvilágban nőttem fel. Maniunak az apja mondta, amikor a fia magyar tankönyvekből tanult: „jaj, gyermekem, micsoda hazugságokat kell nektek megtanulni.” Ugyanezt a saját bőrömön éreztem, az emberben van valami igazságkeresési szenvedély, nem tudom, hogy miért, lehet, hogy csak bajnak, de lehet, az viszi előre. Igazából történész úgy lettem, hogy Szabad György professzorom megkérdezte, miről szeretném megírni a szakdolgozatomat, s amikor én közöltem, hogy… semmiről. Akkor azt mondta: ezt nem lehet! Szinte kínálta magát az eredete is, hogy főleg az erdélyi dolgokkal foglalkozzon. A mítoszteremtéssel, annak az eszmetörténeti vonatkozásaival is. Ugyanakkor történész létére foglalatosságai közül nem hiányzik az irodalomtörténet sem. Egy ideig Ön vezette az ELTE román tanszékét? Ez a megbízatás hogyan jött össze? Úgy, hogy a román tanszéken kitört némi válság, és nem akadt olyan, aki megfelelő képesítéssel a posztot elfoglalhatta volna. Én akkoriban védtem meg kandidátusi értekezésemet Erdély történetéből, így adódott ez. Az Erdély története című gyűjteményes munkában én írtam a reformkori és az 1848–49-es fejezetet. Meg kell mondanom, én nem vagyok nagy irodalmár, kevés írót szeretek, azokat viszont alaposabban olvasom. Elsősorban Camus-t és Dosztojevszkijt. De azért sokat írtam Kazinczyról, igaz, elsősorban a politikusról, és írtam egy könyvet Bartók nagy költeménye, a Cantata profana geneziséről. Egyébként némileg az erdélyi magyar irodalomban nőttem fel, mert megörököltük egyrészt Sényi Lászlónak, másrészt Bornemissza Karolának az Erdélyi Szépmíves Céh-sorozatát. Abból elég sok kötetet megnéztem, és kialakult valami mély erdélyi illuzionizmus bennem, mert Wass Albert és Nagy István, olyanok, akik nem szerették egymást, és akiket én sem nagyon szeretek most, akkor még egész jól megfértek egymás mellett. Voltak a történelemnek olyan pillanatai, amikor sikerült az embereknek együtt dolgozniuk nemesebb eszmények érdekében. Felemelő, és ez az erdélyi elit-illuzionizmus még most is megvan bennem, időnként ehhez visszatérek, ezzel foglalkozom, holott tudom, hogy amit Tündérkertnek nevezünk, az nem tündérkert vagy nagyon is az. Mert a tündérek nem olyan jóságos, hanem kifejezetten ártó lények, és a kortársak is így értették, ameddig Móricz Zsigmond, illetve előtte Gyarmati Zsigáné ezt a mítoszt ki nem találta. Ezzel, azt hiszem, megérkeztünk a mítoszok világába… Hadd jegyezzek meg még valamit, ami jó cáfolata annak, hogy Miskolczy Ambrus úgymond „nem foglalkozik az irodalommal”: a Várad folyóirat 2011/8-as számában közölt egy érdekes tanulmányt a Mioriţáról, Ballada, folklór, nemzetkarakterológia címmel… Igen, a Mioriţáról írtam egy nagyobb értekezést és egy könyvet, ami most vár megjelenésre. Alkalom szüli a tolvajt, még a Ceauşescu-korban bejártam a budapesti román nagykövetségre, ahol könyveket kaptam. Ugye, az ember sok mindenre képes, annak megvolt a gyöngéd bája. Miután megtörtént a rendszerváltozás, az egyik ottani atyafi, aki hálás volt nekem, hogy bejártam, mert már senki nem állt velük szóba, közölte: eljött az ideje, hogy engem is kinyírjanak, mert… régi módon írom a történelmet, amint azt az Erdély története is tanúsítja. Zárójelben megjegyzem: szerintem Erdély történetét senki nem írta meg korszerűbben, mint ahogy mi tettük. Ezek után, amikor kijöttem, pontosan tudtam, hogy nekem egy olyan értekezést kell írnom, amelyben minden benne van: történelem, irodalom, és az, amit ma transzkulturalitásnak és interkulturalitásnak nevezünk. A Mioriţa ilyen szempontból ideális volt, mert valóban bejárta a világot, a modern mítoszképzésnek alanya, tárgya, alfája és omegája ebben a mi térségünkben. Be kell vallanom, ez a téma egyik kedvenc szórakozásom, az egyik dédapám pásztor volt Bácskában, tehát némi aktív atavizmus is munkált bennem. Milyen a viszonya a román kutatókkal, van, akivel érdemben munkakapcsolatot tud tartani? A magam módján mindig jó kapcsolataim voltak. Ezt részben annak is köszönhettem, hogy apám a Román Akadémiának is a tagja volt, és mondjuk, az eléggé mindenható Ştefan Pascu kollegával egész jól el lehetett beszélgetni az időjárásról, hogy ne beszéljünk másról… Nota bene, még segítette is egy kicsit a kutatásaimat, amennyire tudta, és átszólt a levéltárba, hogy adjanak valami anyagot. Azokkal a román történészekkel van igazán jó kapcsolatom, akik maguk is kutattak a levéltárban. Kialakul egyfajta szolidaritás, még akkor is, ha tudjuk egymásról, hogy bizonyos kérdésekben a véleményünk nem egyezik. A román történetírás mindig is kétpólusú volt. Részint van egy nagyon magas, európai szintű teljesítmény, és hát az ellenpólus az nem egészen ilyen. Számomra, amikor a Ceauşescu-érában, abban a szellemi sivatagban forgolódtam, Henri H. Stahlnak a munkássága volt a vonzó, ahogyan ő e teljesen átpolitizált, átnacionalizált, hiszterizált táj fölé emelkedve, szociológia címén a legjobb, legnemesebb történetírást művelte. Ma pedig ezt az európai csúcsokkal felérő vonulatot Lucian Boia képviseli. Akiről professzor úr többször is írt… Igen, most fog megjelenni egy könyvem, amiben három Lucian Boiáról szóló recenzióm szerepel. Ő pontosan példázza azt, hogy a történelem művészet is, írásművészet. Legutóbb Matei Vişniec nálunk, a Román Tanszéken járt, és arról bölcselkedtünk, hogy az irodalom felől sokkal jobban meg lehet érteni egy országot, mint ha a történetírás felől közelítjük meg. Az irodalom árnyalatokat jelenít meg, a történelem meg sémákkal manipulál. Hadd térjünk rá előadása egyik témájára. Erdélynek a 18. század végén is megvolt a sajátos státusa, ebben fontos szerepe volt az 1796-os országgyűlésnek. Ennek a rendi alkotmányosság visszaállítása volt az egyik fő követelménye. Jól látom ezt? Ez teljesen így van. II. József vezette be a legbrutálisabb reformdiktatúrát, mely Erdélyben volt a legkeményebb. Irgalmatlanul fölszámolta a rendi nemzeteket, sőt, a „szász nemzet” kifejezést be is tiltotta, nem ismerte el csak az erdélyieket, Siebenbürgereket. Fel akarta számolni „a nacionalizmusokat”. A józsefi politikában van valami „ördögi”, az, amit programszerűen vallott: a nagyokat megalázni és elszegényíteni. Ilyen programmal nem lehet csak ellenhatásokat kiváltani. Felülről akarta nivellálni a társadalmat, az állam szolgáivá tenni mindenkit. Az ő ideálja a modern katonai jóléti állam volt, amelyik úgy működik, mint egy hadsereg. A cél az is volt, a háború, a balkáni hódítás. Ebbe csak belebukni lehetett. Anyja többször is meg akarta fosztani a trónöröklés lehetőségétől, az öccse, Lipót meg őrültnek tartotta, miután elolvasta a különböző állampolitikai fejtegetéseit. Kazinczy a feljegyzéseiben leírja: „A József felvilágosodottsága hadnagyocskai felvilágosodás volt, s igen gyakran csak pajzánság.” Volt viszont egy ragyogó reformnemzedék, amelyik bizonyos mérsékeltebb reformokra hajlandó volt, mint azt az 1790-es évek fejleményei bizonyítják. A rendi alkotmánynak a visszaállítása kiindulópont lehetett volna a mérsékeltebb reformpolitika számára. Közbejött a francia forradalom, a francia forradalom radikalizálódása, párhuzamosan a reakció elhatalmasodása. Ami a jakobinus mozgalom elterjedését illeti, Partiumban olyan jeles hívei voltak, mint Kazinczy Ferenc avagy Szentjóbi Szabó László, Erdélyben mennyire volt jelen a jakobinizmus? Hát ez az, amit nem tudunk, tudniillik Bánffy György gubernátor nagyon bölcsen, nagyon okosan eltűntette a nyomokat. Mentek a feljelentések, hogy Erdélyben is hatalmas összeesküvés készül, megalakult a Diána vadásztársaság, egy erdélyi hadsereg felállításának a tervét dolgozta ki. Valószínűleg arra készültek – ahogy a magyarországi jakobinusok is –, hogy adott esetben, ha megjelennek a francia hadak, akkor itt felfordulás lesz, és annak akarták az elejét venni. Térjünk vissza ahhoz a bizonyos 1795-ös diétához. Állandó kérdés volt Erdély uniója a Magyar Királysággal, a magyar nyelv és kultúra helyzete is. Aranka Györgynek a Nyelvművelő Társaság létrehozására vonatkozó javaslata mennyire maradt a kezdeményezés szintjén, mennyire vált közkinccsé? Egy hatalmas fordulatnak vagyunk tanúi. Éspedig a nyelvi nemzet megjelenésének. Hadd idézzük Bessenyeit (ha már Biharban vagyunk): minden nemzetet a nyelve tesz tudóssá. Kialakul az a hangulat, az a meggyőződés, hogy a nyugati kultúrához csak az anyanyelven keresztül lehet fölzárkózni, erre a Nyugat a jó példa, ahonnan a latint száműzték. Azt lehet mondani, a történelmi Magyarországot a latin nyelv tartotta össze, mint „lingua franca”, mert horvátok, szlovákok, magyarok, németek, románok ezen a nyelven értették meg egymást. A nyelvi nacionalizmus radikális fordulat, mely elveti a viszályoknak a magvát is. A kérdés most már az: vajon a magyar nyelvet a latin helyére lehet-e ültetni, és meg lehet-e nyerni a magyar nyelvnek a nem magyarokat? De minden nép a maga nyelvén akar tudós lenni, ezt akarják tenni magyarok, románok, szlovákok, horvátok. Az 1848-49-es forradalomnak az a nagy tanulsága, hogy adott esetben mégis lehet valamilyen kompromisszumot, köztes megoldást elérni. És ami tragikus fejlemény, az, hogy Magyarországot nem sikerült Svájccá alakítani. Lónyai Menyhért azokban a márciusi napokban írja a pozsonyi diétáról: hát igen, elképzelhető, hogy most egy éves polgárháborúnak nézünk elébe, és a végén hazánk valamiféle Svájccá alakul… Ami a reformkort illeti, ugye, Erdélyben is egyre erősebben érződnek a hatásai ezeknek a törekvéseknek. Hadd szorítkozzak csupán két személyiségre, Wesselényi Miklósra és Bölöni Farkas Sándorra gondolok. Mennyire emblematikus alakjai ők ennek a kornak? Ők az igazi emblematikus figurái ennek a kornak. Hadd kezdjem Bölöni Farkas Sándorral. Amerikát megjárja, a könyve óriási siker, Gyulay Lajos írja róla, hogy amerikai utazását még a hentesek is olvassák Kolozsvárt. Egy másik világnak az üzenetét hozza. Nagyjából ugyanabban az időben járja meg Amerikát, mint Alexis de Tocqueville, a francia történész. Tocqueville briliáns, gazdag fejtegetésekben írja le elméletileg azt, hogy az egyenlőség olyan eszme, amely előtt nincs akadály, az egyenlőségi vágy szenvedélye miden akadályt el fog söpörni. A világ arra felé megy. Bölöni Farkas Sándor ugyanezt mondja el, de az empíria felől közelíti meg a kérdést. Amerikában az embereknek csak egyetlen útlevelük van: a természetjog, az egyenlőség – többet ilyen cenzúrai viszonyok között Erdélyben nem lehetett megtenni. Elszorul az embernek a szíve, miért nem alakulhatott ki nálunk – már csak a cenzúra miatt is – olyan magas, disztinktív diszkusszió, mint a franciáknál. Bölöninek még egy gondolatát érdemes kiemelni, mégpedig a naplójából. A lelkiismeret gondolatát, amikor egy képzeletbeli bíróság elé idézi magát, és azt mondja, igen, „más nemzetnek a nyelvét el akartam venni”. Tudniillik előszeretettel melengette a magyarosítási törekvéseket. És megjelent írásaiban a tolerancia gondolata. Bölöni Farkas Sándor abban segít, hogy a tolerancia eszményét ébren tartsuk, és ne felejtsük el. És ami Wesselényi Miklóst illeti, miként sommázná az ő történelmi szerepét? Wesselényi Miklós romantikus hős, a magyar reformmozgalom alapító egyénisége, Kossuthnak a mestere. Wesselényi jelöli ki a reformmozgalomnak az útját, akkor, amikor szembefordul Széchenyivel. Igen, politikai harcot kell vívni, ha az ország nem akar kiszolgáltatott állapotba kerülni. A reformokat nem lehet csak politikai harc útján elérni. Tudniillik ment egy csúnya játék, amelyet II. József úgy mondott: „ha a paraszt nem akar velünk lenni, akkor nekünk végünk van”. Gyakorlatilag az uralkodói hatalom szövetkezni akart a parasztsággal, hogy sakkban tartsa azt a társadalmi réteget, amelyik korszerű alkotmányos berendezkedést kíván. Ez egy az egész térségünkben lezajló játék, Wesselényi ezt ismerte fel, jobbágyfelszabadítással akarta elejét venni. Kossuth már a harmincas években kimondta: előbb-utóbb ki fog törni az európai forradalom. Az ember szabad akar lenni, joga van hozzá. Vörösmarty írta: „Fölfelé megy borban a gyöngy. Jól teszi.” Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2013. október 4.Semjén Zsolt: a Sapientia egyetem a megmaradás fundamentuma és szimbóluma –A magyar megmaradás fundamentumának és szimbólumának nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet az intézmény új, kolozsvári épületének avatóünnepségén. Semjén Zsolt a magyarság megőrzését, kimunkálását és felmutatását kiemelt feladatnak nevezte. „Ez az a gazdagság, amit csak mi magyarok adhatunk az emberiségnek. Ezért kell a magyar egyetem, a magyar oktatás" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. A miniszterelnök-helyettes keresztény megközelítéssel mind a kozmopolitizmust, mind a sovinizmust antropológiai tévedésként mutatta be. Úgy vélte, kinek-kinek nemcsak a családja, a rokonai, a szomszédjai felé vannak „állapotbeli kötelezettségei", hanem a nemzete felé is, és az „égi hazához is hűtlen, aki a földi haza sorskérdései elől dezertál". Elmondta, amiként csak az oroszság adhatta a világirodalomnak Dosztojevszkijt, és csak a németség adhatta a világ zenekultúrájának Wagnert, ugyanúgy csak a magyarság adhatta Arany Jánost, Ady Endrét vagy Bolyai Jánost. Semjén Zsolt a magyar nyelv zsenialitásának tulajdonította, hogy a magyarság számarányán felül adott Nobel-díjas tudósokat. Ezért rendkívül fontosnak tartotta, hogy magyar nyelven folyjon a magyar fiatalok oktatása. Mint elmondta, ez a tudomány érdekét is szolgálja, hiszen a magyar nyelvű gondolkozás olyan távlatokat nyit, amelyek más nyelveken nem látszanak. Az egyetemépítés nemzetpolitikai fontosságára is kitért beszédében a miniszterelnök-helyettes. Kijelentette, óriási szerep hárul az intézményre a közösséget képviselni tudó értelmiség kinevelésében. Úgy vélekedett, a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon. A nemzet megmaradásához azonban mind a magyarországi magyarság, mind az elszakított nemzetrészek és a diaszpóra magyarsága fennmaradását szükségesnek tartotta. „Az erdélyi magyarság legyen biztos abban, hogy számíthat Magyarországra, a magyar kormányra, és mi is számítunk önökre" – fogalmazott Semjén Zsolt. Az egyetem szenátusa Bocskai-díjban részesítette az egyetem két korábbi rektorát, Tonk Sándort és Szilágyi Pált. Tonk Sándor posztumusz kapta meg az elismerést, amelyet korábban Orbán Viktornak és Németh Zsoltnak is megítéltek. Az egyetemépület ünnepélyes átadásán Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is részt vett. A felavatott épületet az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői áldották meg. A magyarországi vendégeket Emil Boc és Horváth Anna, Kolozsvár polgármestere és alpolgármestere fogadta a repülőtéren. A magyar állami támogatással felépített 5000 négyzetméteres hasznos területű kolozsvári egyetemépület mintegy ötmillió euróba (1,5 milliárd forintba) került. MTI Erdély.ma 2013. november 7.Emlékkonferenciával ünneplik Kolozsváron Venczel József századik születésnapjátA BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága és az EME Jog- Közgazdaság- és Társadalomtudományok Szakosztálya Venczel József erdélyi társadalomkutató születésének 100. évfordulója alkalmával emlékkonferenciát szervez 2013. november 8-án 10 órai kezdettel. A rendezvény helyszíne a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Sociologica épülete, Dosztojevszkij/Plugarilor utca 34. A rendezvényen áttekintik Venczel József életét és szakmai pályáját, szó lesz a bukaresti tanulmányútjáról, a Gusti iskolához való viszonyáról, az EME-beli munkásságáról, Bolyai egyetemi oktató munkájáról. A Venczel-kutatók bemutatják a tudós erdélyi magyar birtokpolitikáról, a székely migrációról, a népfeleslegről, valamint a társadalomszerkezetről szóló kutatásainak értékét. A tudományos emlékkonferencia programja Időpont: 2013. november 8 Helyszín: Kolozsvár, BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Sociologica épület, Dosztojevszkij/Plugarilor/ u. 34 sz, 7. terem 10.00 – 12.15 Megnyitó: Magyari Tivadar dékánhelyettes, Vincze Mária EME szakosztály-elnök, Veres Valér intézetigazgató Magyari Tivadar: Venczel József élete és szakmai pályája Rostás Zoltán: Venczel József bukaresti tanulmányútja, környezete Tóth Bartos András: Erdélyi magyar birtokpolitika Venczel József munkásságának tükrében.(1940-1945) Horváth István: Venczel és a székely migráció elméleti keretbe helyezése 12.15-12.30 Kávészünet 12.30 – 14.15 Telegdy Balázs: Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola Veres Valér: Venczel József oktatói és kutatói munkássága a társadalomszerkezet területén a kolozsvári egyetemen Magyari Nándor László: Kirajzások a Székelyföldről. Venczel József Székely népfeleslegéről. Ilyés Szilárd: Venczel József munkássága az Erdélyi Múzeum Egyesületnél Hozzászólások Pozsony Ferenc: Venczel munkásságának szerepe az erdélyi néprajzkutatásban 14.15 Ebéd: állófogadás Venczel József 1913. november. 4-én született Csíkszeredában. Végzettsége szerint jogász, de tudományos munkásságát a szociológia területén fejtette ki, főleg a falukutatás és népességkutatás vonatkozásában. Gazgag közéleti munkásságot fejtett ki a két világháború között. Egyetemi munkássága 1945-től kezdődik, amikor kinevezik a Bolyai Tudományegyetem a statisztika és a szociológia professzorának. Egyetemi karrierjét a politikai üldöztetések szakították meg, Piteşti, Văcăreşti, Nagyenyed, Szamosújvár és Dés börtöneiben raboskodott, 1961. jan. 11-én szabadult. Ezt követően alkalmi munkákból élt, amíg 1969-től Ion Aluaş professzornak sikerült visszahoznia őt az egyetemi szférába, a BBTE szociológiai munkaközösségébe, tudományos kutatói állásba. Itt több kutatásban vett részt, így a Csákigorbón végzett szociológia felmérés anyagát rendszerezte. Onnan került betegnyugdíjba, másfél hónappal halála előtt. Fontosabb megjelent gyűjteményes kötetei: Az önismeret útján. Tanulmányok (szerk. és bev. Imreh István, Buk. 1980); Erdélyi föld – erdélyi társadalom (szerk. és bev. Székely András Bertalan); A falumunka útján (szerk. és bev. Katona Ádám, Székelyudvarhely–Budapest, 1993), Székely András Bertalan zárótanulmányával. (közlemény) Transindex.ro 2014. június 28.Otthonom a magyar nyelvBeszélgetés a 75 éves Lászlóffy Csaba költővel, íróval – Egy harmincöt évvel ezelőtt megjelent könyvére, az Apokrif (1979) címűre figyelt fel a közvélemény, amellyel új műfajt teremtett a groteszk és az ironikus történelmi jelenítések formájában. Egyfajta "történelmi álruhába" menekült, sikerült kijátszania a hatalom cenzúráját olyan időkben, amikor a napi sajtóban például nem lehetett leírni azt, hogy "református lelkész". – A groteszk, az irónia hangja, néhány korai drámámtól eltérően, valójában később vált jellemzővé prózai műveimben; itt még a múltidézés tragikusabb analógiájáról van szó, melyet a távolabb élő, akkor még ismeretlen írótárs, Varga Zoltán is lereagált volt nyomban az 1979-es újvidéki Periszkópban, miszerint sajátos módját választottam a múlttal való szembesülésnek, mindannak – idézem tőle –: "ami a letiportak tömegében általában öntudatlanul és ösztönösen szokott munkálni, kiemelkedő értelmiségiek, csúcsemberek esetében a tudatos magatartás sajátos formáit kristályosítja ki: mimikri mögé rejtett, kivezető utakat kereső «csendes politizálást«, kulturális értékmegőrző munkát, utókorra apelláló tanúszerepet, életérzést kivetítő és szimbólumokba sűrítő művészi alkotásokat… Felmerült, baráti ötletként, három évtized múltán, hogy az Apokrifot ki kéne adni újra, az akkori visszhangjára is gondolva, hisz nem csupán itthon és Magyarországon jelent meg róla egy tucat értékelés, elemzés, de még a Cs. Szabó Lászlónak eljuttatott példányra is tüneményes válasz érkezett, a levél egyik kitétele szerint Cs. Szabó londoni emigrációjában Kós Károly munkássága mellett, ebben a ritka könyvben talált enyhülést súlyos betegsége idején. – Tordán született, majdnem azon a napon, amikor költő bátyja, Lászlóffy Aladár. Kérem, meséljen gyermekéveiről! – Legszívesebben vallomás- és versidézetekkel válaszolnék. A honnan?-ra egyértelmű a válasz. A géneknek nem a "játékára" gondolok ezúttal, hanem arra, hogy egy belső égtájnak, a benned élő természet viszontagságainak vagy kitéve, melynek köszönhetően szívednek nem véletlenül lett ilyen a ritmusa, akárcsak szellemedben a rend. Halottaidra gondolsz, s látod gyermekeidet. Néha elég egy kései felismerés, egy megbocsátással fölérő "tapasz", hisz többnyire már csak hegeket találsz… Torda. Ahol már sejtettem, hogy lekaszált fényben (szemüreg-mélyben) lányok feküsznek dideregve… (Mellük havából ha ki lehetett volna olvasztani a megígért világot!) … Amire nem emlékszel / vagy nem akarsz / emlékezni a sólyomréten át / klasszikus szimptomák // a rég beomlott tetejű / udvarház a mohás igék / a hosszúfarkú citromsármányt / rejtő tarló a cickány rágás-/ nyoma a rovarok páncélján /– minden kódolva testem préda / májam préda a gondolatok / könyvtára is iszapos hallgatás / mint árvizek után s a gyermek- / korod is végképp (…) Szellemi szülővárosom Kolozsvár lett; tágabb szülőföldem s állandó otthonom a magyar nyelv… Addig élsz, míg gyermekkorod látomása az ólomszél, a sejtek kiszáradása ellenére visszatér; csak bírja a szíved. – Több drámáját mutatták be Erdélyben, Magyarországon és másutt. "Szellemes dramaturgiáról és erőteljes drámai nyelvről tanúskodnak ezek a darabok: szinte kiáltanak a színházi előadás után – írta Pomogáts Béla 1981-ben. – A Nappali virrasztás 1976 nyarán a Gyulai Várszínházban aratott sikert, remélhetőleg Lászlóffy Csaba többi műve is meg fog elevenedni a hazai színpadokon…" – Nappali virrasztás című drámám Vörösmarty s Bajza bujdosásáról szól a szabadságharc 1849-es bukása után. Dokumentum értékű idézetek és utalások mellett – vagy inkább ellenére – allegorikussá, áthallásossá tette a drámát a két bujdosó író és a Mészáros (potenciális besúgó, jóllehet a Korunkban megjelent előtte egy jó része) – így itthon, mint több más magyar történelmi tárgyú mű eljátszására, nem volt esély. Sík Ferenc rendezőnek köszönhetően a nyári gyulai szabadtéri színpadon került sor az ősbemutatójára, majd egymás után több magyarországi társulat játszotta. Pápán aztán ezzel a darabbal avatták volt fel az új színház épületét, s habár a budapesti főrendező ígérete dacára a Kádár-rendszer idején, "baráti figyelmeztetésre" '56-ra való utalásokat gyanítva benne (holott az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről szólt valójában), eltanácsolták a színrevitelét, közvetlen a rendszerváltozás után a Nemzeti Színház kamaraszínpadán csaknem két tucatszor játszották sikerrel. Itthon csak egy pódium- előadást ért meg 1981-ben, a medgyesi református parókián. – Bertha Csilla, aki Sütő- és Székely János-drámát is fordított angol nyelvre, Donald E. Morse-zal lefordította Az eretnek c. drámáját. Miről szól ez a színmű és milyen volt a mű fogadtatása? – Mintegy negyven drámát írtam eddig, a budapesti Mundus Kiadó vállalt harminckettőt két kötetben… Abszurd színműveimre, bár kötetben még a hetvenes évek elején megjelentek, még mostohább sors várt: volt, amelyik el is "kallódott" a cenzúraviszonyok miatt. A legrégebbi, még a történelmi drámák előtt, az Akit a kereszten felejtettek "comico- tragoedia", még 1971-ből – magyarországi diákszínjátszók előadták volt, igaz. Bertha Zoltán: Profán passió – a modern erdélyi Krisztusdráma változatairól szóló tanulmányában ezt a groteszk színpadi művet tragikomikus bohózatnak nevezi, amely tele van "a fekete humort, a karikaturisztikus groteszket markírozó, cikázó anakronizmusokkal, utalásos szóviccekkel, maró iróniájú szójátékokkal: azért is neoavantgárd jellegű, mert a kihívó »proteszt« hangütést kottázza", s a szarkasztikus szenvedély kapcsán Donald. E Morse angol nyelvű tanulmányára hivatkozva kiemeli Lászlóffy abszurdjainak bizonyos világirodalmi rokoníthatóságát Mrozek, Havel, Genet, Albee, Beckett stb. némely műveivel… Az eretnek, egyén és hatalom, erkölcs és elnyomás, eszmény és valóság ellentétét az abszurdlátomásig fokozva azt sugallta, csupán a kortárs olvasóknak (mert saját költségemen sikerült megjelentetni a Bolondok játékai című drámagyűjteményben), hogy a totalitárius hatalmi rendszerek tragikus történelmi szituációiban nemcsak az alattvalók szabadság-, autonómia- és szubjektumvesztése, az egyszerű és a szellemi ember megsemmisülése a nyilvánvaló és tragikus, hanem magának az öntömjénező, imádatot követelő hatalomnak a groteszk felőrlődése is. A jég 1990 után tört meg, miután Floridában, egy nemzetközi találkozón bemutatták angolul Az eretnek vagy csórécsigavész című drámámat, amely a Kádár-rezsim idején odaát is elutasításra talált. De – az angliai, írországi s a 2006-os New York-i előadások után és dacára – itthon nem került színre még. Holott a szellem korlátozásának, a terror rejtettebb formáinak akár, a történelmi visszajátszása aligha megy újdonságszámba – Kelet-Európában különösképp –, s nem csupán bohózat formájában, de olykor bumerángként hat tartós gyógyulást remélő tudatunkra. – Nagy Pál írta 1986-ban Lászlóffy Csabáról: "A minap még, jó évtizede, Balassi Bálinttól, Bethlen Miklóstól, Mikestől, Apáczaitól hozott címünkre verses üzenetet (…), most pedig, legutóbb a sztregovai udvarház gazdáját, Madách Imrét, Az ember tragédiája költőjét kereste fel, de csak átutazóban, mert már várta őt itthon a 20. sz. második felében egy zilált külsejű férfiú, aki novellafüzérnek álcázott vallomásai továbbítását kérte tőle sürgősen…" Kiről van szó, és mennyire sikerült a "továbbítás"? – Először is, Nagy Pál magyartanárom volt a kolozsvári Apáczai, akkoriban még 2-es számú fiúlíceumban. UDVARHÁZ SZTREGOVÁN c. kötetemről írt a megjelenés után. A Madách-regény mellett egy elbeszélésfüzér: az emlékezésből fakadó szaggatott időkezeléses technikával megalkotott történet. A méltatások szerint az író a spionoktól körülvett, magányos, beteg, csalódott Madáchnak nemcsak gondolatait, de egész életterhét is mintegy magára veszi, szuverén módon bánik azzal, mintha saját naplóját írná, saját rettegéseit vetné papírra, s egyszerre közelíti és távolítja az olvasót ehhez a világhoz és ettől a világtól, melyben már-már mellékes körülmény, hogy egy Madách nevű író élhette meg egy sztregovai udvarházban. – Szintén Nagy Páltól tudjuk, hogy milyen sokakkal találkozott ’86-ig: Ovidiusszal, Mirabeau-val, Johann Sebastian Bachhal, Herzennel, Kossuth Lajossal, Mazzinival. Azóta eltelt még közel 30 év. Kiket "keresett" fel még térben és időben? – Csupán egyetlen kötetem – a Bestseller- avagy a bestia nem alszik – szerkesztési koncepciójának jegyében került egymás mellé Cervantes, Zách Klára és … Márai Sándor sőt Hemingway és Örkény, archaizáló szövegfikciók és szerepjátékok, vagy például a bibliai Támár, Egon Schiele, Thomas Mann, Tintoretto, Vajda János, Cervantes, a bizarrá és morbiddá alakuló perverz Zách Klára történelmi parafrázis, Renan, és kedvenc szellemtársam: Romain Rolland, II. Szilveszter pápa, Bonaparte Napóleon, Bolyai János, Siegmund Freud, Eugénie császárné, Klaus Mann, Chamberlain – hadd ne folytassam. Ezt egy ifjú költőtárs, Korpa Tamás összegezéséből idéztem, aki Párhuzamos életrajzok – egy metapillanat kulisszái című tanulmányában az emlékezet hatástörténetéről értekezve prózaírói módszeremről azt állítja, hogy nem az ars memoriae által jellemzően kanonizált szituációkat és tereket tematizálom és foglalom fikcióba, hanem szubjektív emlékezet-apokrifeket hozok létre, radikálisan szakítva a konvencionális nemzedéki közérzetrögzítés sematikájával. Egyfajta idősík(el)tolódással bizonyos egyidejűség megteremtésére törekedtem. A különböző korok személyiségei így váltak kortársaimmá – anélkül, hogy aktualizáltam volna valamit is a korból, amelyben éltek… Valahogy így kezdődött az én "reinkarnációs" galoppom az időben. – Némelykor nehéz meghúzni a határvonalat a műfajok között. Egy másik elbeszéléskötetének, a 2003-ban megjelent Valami másnak a hátlapján Józsa István ajánlásában olvasható: a kötet prózafutamai "elsősorban nem az alkotásról szólnak, hanem néhány nagy személyiség (Xenophón, Dosztojevszkij, a vandálok uralmával szembesített bizánci Prokópiosz, Casanova, Ady) érzelmi szenvedélyéről, lelki pokláról… A sajátosan Lászlóffy Csabá-s, halált s halhatatlanságot kísértő reflexió nyilván itt is tetten érhető."… Valójában itt is a – mostani májusi Korunk-szintézistanulmányban olvasható – "reinkarnációs" szerepjátékára történik utalás? – Kísérletező fajtának érzem magam; művészi útkereséseim könnyen indultak, formai kísérletezéssel. Sok kísérletezés után a műfaji határokat kezdtem lerombolni. Ezek a lebontások először csak szakmai kockázattal jártak. Aztán rájöttem, hogy az időben… bennem is minden megismétlődik, persze nem ugyanúgy, egy más szinten. Így eljutottam az egyidejűség határáig: valamilyen formában egyazon időben éltem át a megtörtént dolgokat. Úgy érzem, ez már nem egyszerű formai játék… A művészetek kalandja az idő csapdájából ered. Kilépni önmagunkból, ahányszor csak lehet, az alkotó ember kihívása ez a korlátozó mindenkori társadalmi léttel szemben. Nagy az út a megközelítéstől a megjelenítésig a különböző, olykor egymást keresztező idősíkokban. Át kell lépnem tudatommal máshova, másvalakibe… – Egyik legújabb versében írja, hogy nyugodtnak kell maradni mindhalálig, nem kell bepá-nikolni… Fél a haláltól? – Az évtizedek során számtalan verset, esszét, szöveget írtam – több mint játékos kihívást: őszinte szembenézést a halállal, az elmúlással. De ugyancsak ehhez fogható a Freudról szóló dramolettem, A roskatag bálvány, vagy a Jelenetek egy aggastyán estvéli órái című háromfelvonásos drámám Goethéről. Ez már "a reinkarnáció" szövegtenger hullámzása; persze kérdés, hogyan él a szerző az irodalomtörténetbe besorolni hivatott kortárs kritikusok tudatában… A nyugodtság vagy a pánik említéskor sohasem csak a magam életére, örökségére, reszkijére gondolok. S viszonyomat a halállal is nagyon emberinek érzem. Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 3.Etnikai hovatartozás és magyar politikaA származás, más szóval az etnikai hovatartozás és a nemzeti identitás alapesetben egymást erősíti, egy irányba mutat. Mindazonáltal a Kárpát-medencében mindig is jellemző részjelenség volt az identitásváltás vallási és kulturális-nemzeti értelemben egyaránt. A magyar nyelvterületen ma konszenzusnak örvend a gondolat, hogy a nemzeti hovatartozás nem származás, hanem vállalás kérdése. Ami nem jelenti azt, hogy irreleváns lenne az etnikai hovatartozás, a származás. Azt viszont igen, hogy a pártot, amely a származást kiemelt szemponttá teszi a toborzásban és a vezetők kiválasztásában, rasszistaként, fajgyűlölőként lehet megbélyegezni. Jó társaság, bezáruló kapuk A Jobbik Magyarországért Mozgalom kiváló alany volt ilyen jellegű megbélyegzésre egy olyan országban, ahol a második világháború óta folyamatos hangulatkeltés zajlik a nemzeti gondolkodás ellen. Kozmopolita-balliberális (korábban kommunista) ellenfelei rutinszerűen nevezték és nevezik nacionalistának, sovinisztának, etnicistának, nem ritkán rasszistának, kirekesztőnek, gyűlölködőnek, nácinak és fasisztának azt, aki felvállaltan nemzeti programot hirdet. Spiró György 1985-ben leírhatta emlékezetes mondatát miszerint „a mélymagyarok a szarból jönnek” úgy, hogy ma könyvhetet nyit meg, s ha a riporter rákérdez, Spiró megteheti, hogy azt válaszolja: csak a nácik kötik őt ehhez a mondathoz. Holott e mondattal sikerült megsérteni a magyarságnak épp azt a részét, amely közösségi szempontból a legértékesebb, azokat, akik magukat elsősorban magyarként definiálják, és egész életükkel a nemzetnek kívánnak használni. Spirónak pedig számtalan követője van, főállásban gyalázzák azokat, akik a mai élvhajhász, fogyasztásra hangolt világunkban sem a karrierépítés, hanem a hagyományos értékek, a nemzeti és keresztény-konzervatív gondolatkör hívei. Humorizálhatunk azon, hogy a zsidó közíró, Israel Shamir is azt mondja, ha a fősodratú sajtóban valakit nem neveznek antiszemitának, az „rossz úton jár, beszorult valahová Saron és Soros közé”, hosszan sorolva, hogy T.S. Elioton és Dosztojevszkijen át Woody Allenig milyen jó társaságba keveredik az illető. De a helyzet cseppet sem szórakoztató: ha valaki antiszemita hírbe keveredik, az európai kultúrkörben kapuk záródnak be előtte, közéleti karrierje törhet meg. Visszatérve a Jobbik esetéhez: a párt vezetői soha nem voltak tekintettel a balliberális oldal által megjelölt tabukra, így elérték azt, hogy ma jobb- és baloldali térfélen egyaránt rutinból nácizzák, fasisztázzák őket – „cukiságkampány” ide vagy oda. Nem csoda, hogy Szegedi Csanád esetét a Jobbikkal – amely az exalelnök és EP-képviselő zsidó származásának nyilvánosságra kerülése után vált izgalmassá – tíz esetből kilencszer úgy tálalják, hogy Szegedinek zsidó származása miatt kellett távozni a Jobbikból. Az ügyben megszólalók valahogy nem emlékeznek arra, hogy Vona Gábor és a párt kiállt mellette, míg ki nem derült, hogy a politikus megpróbálta megvesztegetni a származásának nyilvánosságra hozásával fenyegetőket. A megvesztegetési kísérlet viszont már felvállalhatatlan volt a politikusbűnözés és a korrupció ellen harcoló Jobbik számára. Nem származás függvénye Minden bizonnyal merő véletlen, hogy Szegedi Csanád hajdani megyéjének központjában, Miskolcon a Jobbik olyan prominenst indít a polgármesteri székért zajló versenyben, aki nyíltan beszél zsidó származásáról, és azt mondja: épp a származása garancia arra, hogy győzelme esetén nem a származás számít majd, hanem a teljesítmény és a törvénytisztelet. A Jobbik vezetői kockáztatnak ezzel a lépéssel, de helyesen teszik. A párt választói között minden bizonnyal vannak antiszemiták, mint ahogy egyébként minden valószínűség szerint igaz ez a Fidesz- és az MSZP-táborra is. Az MSZP esetében e jelenség mögött elsősorban a zsidók anyagi helyzetével kapcsolatos hagyományos szociális sztereotípiák húzódhatnak meg, a fő motiváló erő az irigység. A nemzeti pártok esetében más a helyzet. Ha egy egyszerű gondolkodású, nemzetéhez ragaszkodó magyar ember azt látja, hogy felvállaltan zsidó értelmiségiek által fémjelzett sajtóorgánumokban tökfödőnek nevezik a Szent Koronát, tetemcafatnak a Szent Jobbot, dülledt szemű tojószárnyasnak a turult, zsidó fattyúnak Jézus Krisztust, vagy arról vall az egyik műsorvezető, hogy legszívesebben kiirtana minden keresztényt, akkor az illető könnyen kivetíti az egész közösségre a szentséggyalázók vagy uszítók elleni jogos ellenérzéseit. Érthető, de nem helyeselhető lelki mechanizmus. A jelenséggel úgy lehet felvenni a harcot, ahogy a Fidesz és most a Jobbik teszi: magyar nemzeti elkötelezettségű zsidó származású emberek promoválásával. De más pártoknak is akadt gondjuk vezetőik származásával. Emlékezetes eset volt a kilencvenes évek második felében – még a Fidesz kormányra kerülése előtt –, amikor a Beszélő című hetilapban megjelent egy interjú, melyet Révész Sándor készített Bauer Tamással. Ebben szóba került, hogy azért lett Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke, nem pedig Pető Iván, mert Kuncze szülei „nem tipikus SZDSZ-esek” azaz „szüleik nem kommunisták és nem zsidók”. A nyilatkozat utóéletéről: Fidesz-elnökké választása után Kövér László – utalva az interjúra – azt mondta, hogy a Fidesz nem az a liberális párt, ahol azért nem lehet valaki pártelnök, mert szülei zsidók és kommunisták. Másnap az egyik bulvárlap szalagcímben hozta: Kövér László zsidózott és kommunistázott a Fidesz kongresszusán. Miközben Kövér éppenséggel egy liberális elvet szögezett le, miszerint nem a származás függvényében kell eldönteni valaki alkalmasságát a pártelnöki tisztségre. Zsinórmérték Az RMDSZ-ben e kérdéskör egy ízben, 1995 végén merült fel igen hangsúlyosan, amikor Dáné Tibornak írt válaszában – aki azzal támadta Katona Ádámot, hogy féltestvére elfranciásodott – Katona azt írta, hogy az RMDSZ vezetők közé nem kellene beválasztani olyan embereket, akiknek fogyatékos a nemzeti identitása. Erre több példát is felhozott: azokat tekinti fogyatékos nemzeti identitástudatúaknak, akik vegyes házasságban élnek, otthon románul beszélnek, gyermekeiket román iskolába járatják. A Katonára támadók, Markó Bélától Tokay Györgyig vérlázító módon SZKT-határozat szintjére emelték a tőle való elhatárolódást, úgy próbálták értelmezni az autonomista platformvezető mondatait, mintha származásról, és nem vállalásról beszélt volna. Példálóztak Petőfivel, a 13 aradi vértanúval, úgy téve, mintha a magyarrá válás eme közismert esetei bármilyen mértékben relevánsak lennének az ellenkező irányú folyamat szemszögéből. Katona mondatai viszont azzal lennének párhuzamba állíthatók, ha egy szerb értelmiségi attól óvta volna nemzetét, hogy a fogyatékos szerb identitástudatú, értsd, magyarrá vált Damjanichot vagy Petőfit emeljék szerb köztisztségbe. Ami ellen aligha emelhetünk szót. Tokay György nem kevesebbet állított a Katona Ádám elleni sajtóhajszában, mint hogy „egyesek faji alapra akarják helyezni az RMDSZ-t”, miközben soha senki nem firtatta a szervezeten belül a származás kérdését. S ez így is van jól. A vállalásnak kell szelekciós kritériumnak lennie. Vállalása nemcsak a magyar kulturális örökségnek, hanem a magyar érdekek tántoríthatatlan, megvásárolhatatlan, megfélemlíthetetlen képviseletének is. A magyar szabadsággondolat, a nemzeti önrendelkezés és a háromszintű autonómia gondolatkörének, amire politikusaink vagy elődeik felesküdtek 1992. október 25-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Ennek kellene zsinórmértékül szolgálni az erdélyi magyar érdekképviselet mindenkori politikája számára. Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. augusztus 22.Hetvenedik évad, színes kínálat a NemzetibenInterneten is bérletet lehet váltani a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásaira. A 2013−2014-es évad bérlettulajdonosai szeptember 5-ig újíthatják meg bérleteiket. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 70. évadját a klasszikusoktól kezdve kedvenc regényeink, közkedvelt operett előadások és válogatott drámák alkotják. Az előző évek és a számos hazai és nemzetközi fesztiválon elért siker tapasztalataira építve, az idei évadban a Tompa Miklós Társulat figyelembe vette a nézők véleményét és igényeit a bérletrendszer kialakításakor, olvasható a színház szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az új évadtól a bérletek sajátosságát a kezdési időpontok adják meg. A hetvenedik évadot kezdi a társulat. A Bernády György mecénás bérlet 700 lejbe kerül, a Kemény János bemutató bérletet továbbra is 100 lejért lehet kiváltani. Az eddig Szabó Ernő és Kovács György nagytermi felnőtt bérletek összevont formában Kovács György felnőttbérlet néven igényelhetők 60 lejes áron, és négy nagytermi előadásra érvényesek. A Petelei István kistermi felnőttbérlet a nagytermihez hasonlóan ettől az évadtól 60 lej értékű lesz, és tulajdonosa négy kistermi előadást tekinthet meg. Mindkét bérlettípus online vásárlás esetén kedvezményesen 55 lejért váltható szeptember 11-ig a www.biletmaster.ro honlapon. A kedvezményes bérletek: Harag György, Bolyai János, Aranka György, Molter Károly diákoknak és egyetemistáknak szólnak, és 25 lejbe kerülnek, míg a nyugdíjas bérleteket – Kántorné, Delly Ferenc, Sütő András, Karácsony Benő – idén 30 lejért lehet megvásárolni. A pedagógusok a Köteles Sámuel nevű, 35 lejért váltható bérletükkel négy nagytermi előadást nézhetnek meg. A teljes értékű színházjegyek 20 lejbe, míg a kedvezményes (egyetemista, diák, nyugdíjas) jegyek 10 lejbe kerülnek. Idén is lehet szabadbérletet váltani, ami a bemutató előadások és a vendégjátékok kivételével bármikor felhasználható az évad során, és lehetővé teszi, hogy több személy is megtekintsen egy előadást. Tulajdonosának azonban egy nappal az előadás előtt helyet kell foglalnia. A négy egységes szabadbérlet 50 lejbe, a hat egységes szabadbérlet 70 lejbe, míg a nyolc egységes szabadbérlet 90 lejbe kerül. Betervezett előadások Nagyterem William Shakespeare: Szeget szeggel, rendező: Tadeusz Bradecki Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, rendező: Vidovszky György Szirmai Albert: Mágnás Miska, rendező: Harsányi Zsolt Alfred Jarry: Übü király, rendező: Sorin Militaru. Kisterem Albert Camus: Caligula F. M. Dosztojevszkij–Richard Crane: A Karamazov testvérek Radu Afrim: 2. meglepetés előadás Molière: Tartuffe. Ezeken kívül a Szegedi Kortárs Balett és a Miskolci Balett, lengyelországi színtársulatok, valamint a Kolozsvári Magyar Opera művészei is fellépnek Marosvásárhelyen. Simon Virág, Székelyhon.ro 2014. december 3.Szótár és album – könyvbemutatók az InterferenciákonKettős könyvbemutatónak és kiállításmegnyitónak adott otthont hétfő délután a Tranzit Ház. Tompa Gábor színházi magánszótárának angol nyelvű fordítását, valamint Részegh Botond és Dragomán György közös, kép-szöveg alapú albumát, az Erőtáncot hozta Kolozsvárra a csíkszeredai BookArt kiadó. Tompa Gábor kötetét George Banu színházteoretikus, Hajdú Áron, a BookArt kiadó igazgatója, valamint Zsigmond Andrea, a 2010-ben Címkefüggöny néven megjelent szótár szerkesztője ismertették. George Banu a szótár műfajáról elmondta, hogy azzal az illúzióval áltatja olvasóit, hogy semleges, objektív információhoz juthatnak általa. Ezzel szemben Tompa kötete vállaltan szubjektív hangvételű könyv, amelynek játékossága Borges Képzelt lények könyvét is eszünkbe juttatja. Zsigmond Andrea megjegyezte, hogy olyan kötetet akart szerkeszteni a Tompa Gáborral készült interjúkból, amely rövid, címszavakkal ellátott szövegeket tartalmaz, amelyek alkalmazkodnak megváltozott olvasási szokásainkhoz. Zsigmond elmondta, hogy íróként-szerkesztőként igyekszik olyan szövegeket létrehozni, amelyek őt magát is érdeklik. Tompa Gábor külön köszönetet mondott Láng Orsolyának, akinek illusztrációi díszítik az újonnan megjelent könyv lapjait. A következőkben Részegh Botond munkáit Tompa Gábor méltatta. Tompa szerint Részegh munkái Dosztojevszkij regényeinek hangulatát idézik, mintha egy arctalan Raszkolnyikovot látnánk a javarészt sötét tónusú festményeken. Részegh Botond festményeihez Dragomán György írt szövegeket, mind a képek, mind a novellák a börtön, a bezártság, az egyedüllét tematikáját dolgozzák fel. Dragomán szövegeiből Csutak Réka és Laczkó Vass Róbert színművészek olvastak fel egy-egy részletet. A megnyitó után kötetlen beszélgetéssel zárult a délután. KOVÁCS BEA Szabadság (Kolozsvár) 2015. április 28.Elhunyt Kovács AlbertÉletének 88. évében hétfőn elhunyt Kovács Albert (sz. 1928) kritikus, esztéta, irodalomtörténész, műfordító. Mezőcsáváson született 1928. február 29-én, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett 1948-ban; egy esztendeig a Bolyai Tudományegyetem irodalom szakos hallgatója volt, majd a szverdlovszki egyetemen oroszul folytatta és fejezte be tanulmányait (1949–54). A bukaresti Makszim Gorkij Intézetben tanársegédként működött (1954–56), előadótanár, tanszékvezető (1959–63), a bukaresti egyetem előadótanára (1963-tól), docens doktor 1970-től. A fővárosi egyetemen 1961–63 között, majd 1990–91-ben az orosz irodalom tanszék vezetője volt. Különösképpen a Dosztojevszkijről írt munkái tették ismertté a világirodalom, ezen belül a klasszikus orosz irodalom kedvelőinek körében. De esztétikai, nyelvészeti és a magyar irodalom történetének tárgykörében írt tanulmányai, esszéi, kötetei is elismerést hoztak neki. A kommunizmus alatt leánya férjével, Mircea Dinescu költővel együtt az állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt, számos esetben zaklatásoknak voltak kitéve rendszerellenes magatartásuk és gondolkodásuk miatt. Kovács Albertet a marosvásárhelyi református temető ravatalozójából búcsúztatják szerdán 11 órától, majd – végakarata szerint – a mezőcsávási családi sírba helyezik örök nyugalomra ugyanaznap 13 órakor. Bakó Zoltán Székelyhon.ro 2015. május 15.A láger etikája és az irónia – Visky András a KofferbenElsősorban az alkotó emberi oldalát szeretnék megismertetni – szögezte le Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója, a kolozsvári Koffer könyves kávéházban Visky Andrással szervezett közönségtalálkozó házigazdája. Zágoni azt is hozzátette, remélik, sorozat lesz a kezdeményezésből. Az íróként, költőként, dramaturgként és a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóhelyetteseként is ismert Viskyről kiderült, hogy egy hétgyerekes család hetedik gyermekeként született, és egyéves volt, amikor apját, a marosvásárhelyi református lelkész Visky Ferencet az ’56 utáni ideológiai tisztogatás idején börtönbe zárták, a családot pedig a Bărăgan-alföldi táborba internálták. „Fogságban a gyermek hamar felnő. Tudnia kell, milyen füveket lehet megenni, a felnőttek pedig megtanítják lopni – ez hozzátartozik a láger etikájához. A nyolcadik parancsolatot például a családi parlament a következőképpen módosította a szükségállapotban: »Ne lopj – nappal«. És éreztük, hogy erre isten rábólint. Talán egy kicsit rosszul is érezte magát, hogy erre nem gondolt” – elevenítette fel Visky András. A családot végül néhány év múlva szabadon engedték, a Szatmár megyei Józsefházán, egy szintén lelkész nagybácsinál kerestek menedéket, az apa azonban csak később szabadult, a család legifjabb sarja akkor már 8 éves volt. Az apával való első igazi találkozást is felelevenítette a meghívott, felidézve a várakozás félelemmel vegyes örömét, az apa ugyanis egyenként hívta be a családtagokat – őt utoljára. Visky szerint az irodalom hozta össze őket apjával: amikor megmutatta neki egyik versét, egy vastag, kemény borítójú jegyzetfüzetet ajándékozott neki, hogy azontúl abba írja a szövegeit, amiket aztán mindig meg is beszéltek, még rímtechnikára is tanította a fiát. Azt is elmesélte, milyen fiatalon a kezébe adott az apja akár Dosztojevszkij-köteteket is, amit aztán folyton meg is beszéltek közösen. A közös bibliaolvasás, és az olvasottak megbeszélése rendszeres program volt a családban a napi étkezések előtt, Visky András azt is elmondta: beszélgetéseik alatt az irónia igen fontos volt, a szentimentalizmus viszont Kierkegaardra hivatkozva tiltott dolog volt. Visky őszintén beszélt arról is, hogy apja sokáig kételkedett az ő írásaiban, a Júlia című darabjával törte meg nála a jeget, amely tulajdonképpen az anyja szemszögéből mesélte el a fogságuk történetét. „Minden szava igaz, és minden szava hazugság” – összegezte véleményét édesanyja, miután megnézték a Júliából készült kolozsvári előadást. Visky azt is elmondta, hogy az utóbbi időben ismét fontossá vált számára a vers, amely „elviszi a nyelvet a maga határáig”. Az író egyébként egyetemi tanárként évente kétszer Amerikába utazik, arról is említést tett, hogy milyen nagy ott a bizalom az ember iránt akkor is, ha idegenként érkezik. „A dölyfös európaiak lenézően a Coca-Cola-kultúraként említik az amerikait – fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek” – fogalmazott Visky, bevallva, hogy irigyli az amerikai közvetlenséget, hiszen ott egy takarító és egy egyetemi professzor teljesen közvetlenül el tud beszélgetni az egyetem kávézójában. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2015. július 4.Életmű és ékszerdobozMarosvásárhelyi díjazottak Kisvárdán Nemrég került sor az összmagyar színházi élet egyik legrangosabb eseményére, a kisvárdai fesztiválra. Idén a huszonhetedik alkalommal tartották meg az észak-szabolcsi városban a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a Kárpát- medence magyar teátrumai mutatták be előadásaik legjavát. Mint azt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tudatta közleményében, a társulat az Albu István rendezésében színre vitt színpadi adaptációval, Dosztojevszkij – Richard Crane Karamazovok című darabjával, valamint Pierre Beaumarchais Keresztes Attila által rendezett Figaro című vígjátékával szerepelt a fesztiválon. A Spolarics Andrea (Jászai Mari-díjas színművész), Árkosi Árpád (Jászai Mari-díjas rendező) és Balogh Tibor dramaturg, kritikus összetételű szakmai zsűri döntése nyomán számos díjat osztottak ki. Ezek közül, a szervezők megfogalmazása szerint, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és Figaro című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításaiért Galló Ernő színművész kapta. Szintén az idei Kisvárdai Színházi Fesztiválon kapott életműdíjat Dobre Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervező, aki pályafutása során számos marosvásárhelyi előadásban volt alkotótárs. B. Fülöp Erzsébet, a Tompa Miklós Társulat színésznője pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításáért érdemelte ki a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját. Kérdéseinkre – Hogy érzi, mit díjaztak leginkább alakításában, illetve milyen érzés az egyik legrangosabb magyar színházi szemle díjazottjának lenni? – B. Fülöp Erzsébet elmondta: az oklevélen az áll, "kimagasló színészi játékáért". – Úgy érzem, hogy a Barabás Olga rendezővel folytatott közös munka meghozta gyümölcsét, az Antosa című előadás számomra a kötöttségről és a szabadságról szól. Megvannak a produkció kötött pontjai, de ezek között teljes szabadságot kaptam, ezért mindegyik előadás kicsit más, mint az előző, olyan improvizációk születnek, amelyeket nem lehet előre kiszámítani. Ez engem is mindig meglep. Kisvárdán is ez a fajta szabadság érvényesült – ott nagyobb térben játszottunk, mint idehaza, és emiatt jobban át kellett hidalni a játékteret, a széksorokat. Mindemellett nagyon szeretem ezt az előadást, mindig jókedvvel játszom. Csak azt sajnálom, hogy azok a kollégáim, akik az Antosában szerepelnek – Sebestyén Aba és Péter Hilda – nem kaptak díjat. Én minden egyes alkalommal rájuk csodálkozom, mindig új árnyalatokat, új szabadságot csempésznek az előadásba. Ami a díjat illeti, örvendek a visszajelzésnek, de kicsit úgy vagyok vele, mint az öreg király a mesében – az egyik szemem örvendezik, a másik sír. Boldog vagyok, hogy értékelik a munkámat, de még boldogabb lennék, ha a többieket is díjazták volna. Ugyanakkor nagy köszönettel tartozom Barabás Olgának, mert folyamatosan rám épít szerepeket, nekem talál ki karaktereket. Már jelekből is értjük egymást. Mindig különleges szerepekben léphetek színpadra, és az Antosa esetében csak az olvasópróbán olvashattam el először a szöveget. Béke és öröm szállt meg, hogy milyen nagyszerű dolog lesz ezt a fantasztikus karaktert eljátszani! Úgy tűnik, ezt a lelkesedésemet a zsűri is értékelte. Ünnep, amikor erre a szerepre készülök, az előadás pedig a kisvárdai kritikusok megfogalmazása szerint "kis ékszerdoboz". Galló Ernő szerint a díj nem csak neki, hanem az összes kollégának szól. – Nem született volna ilyen jó előadás egyik esetben sem, ha nincsenek olyan partnereim, mint például a Karamazovok esetében Bokor Barna, László Csaba és Bányai Kelemen Barna. Nagyon jól egymásra hangolódtunk, és a Figaróban is öröm volt a többiekkel együtt játszani, együtt lélegezni a színpadon. Jólesik, ha az ember buksiját a szakma megsimogatja, ha érdemeit elismeri, ha visszajelez, hogy a helyes úton halad, de ez – hiába közhely – felelősséggel is jár. Továbbra sem szabad lazítani, a színházat és színjátszást komolyan kell gondolni. Nem lehet elszállni, hiszen az élet megy tovább. Dobre-Kóthay Judit hozzátette: nagyon megtisztelő számára, hogy életműdíjjal ismerték el eddigi tevékenységét, de ez egy kicsit olyan is, mintha lezárult volna egy ciklus. – Annak idején, amikor kiosztották a látványtervekért járó díjakat, én voltam az első, aki megkapta Molière Nők iskolája című, a sepsiszentgyörgyi színház által színre vitt, Kövesdy István rendezte előadás díszletéért. Azóta eltelt pár év. Most is meglepetés volt, amikor felhívtak, és közölték, hogy életműdíjat kapok. Ez persze nem azt jelenti, hogy elmegyek nyugdíjba, mégis jólesik arra gondolni, hogy vannak, akik követik a munkámat, és elismerik a sok-sok éven át zajló alkotói tevékenységet. Ugyanakkor remélem, hogy a huszonhetedik évét ünneplő kisvárdai fesztiválon hamarosan eljön az idő, amikor a látványdíjakat tiszta lelkiismerettel lehet odaítélni – most felújítási munkálatok zajlanak a helyi művelődési házban, és a technikai körülmények sem megfelelőek. Jó lenne úgy oda vinni az előadásokat, hogy azok ne szenvedjenek csorbát. Mert a jelenlegi körülmények között a látványdíjak nem tudják a teljes valóságot felmutatni. Nemegyszer fordult elő, hogy a meghívott előadást nem lehetett Kisvárdára vinni, mert a díszletet képtelenség volt az ottani helyszínre beépíteni, illetve az is gyakran előfordult, hogy a válogatáson – az adott előadásnak otthont adó színházban – másképp vitték színre a produkciót, mint Kisvárdán, ahol a technikai körülmények miatt változtatásokra volt szükség. Remélem és bízom benne, hogy ennek a nagy múlttal rendelkező és szép jövő előtt álló fesztiválnak a szervezői hamarosan ezeket a problémákat is megoldják. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 8.Tíz bemutató, százhetven előadásÉvadzárás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban "Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással" – nyilatkozta Gáspárik Attila a Múzsa című kulturális mellékletünk június hatodikán megjelent lapszámában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának szavait tükrözi az a közlemény is, amelyet a vásárhelyi intézmény vezetősége küldött el nekünk: az évadzáró, pontokba szedett statisztika a Tompa Miklós Társulat idei, immár hetvenedik évadában elért eredményeket összegzi. Eszerint újabb szakmai és közönségsikerekben gazdag évadot zárt a marosvásárhelyi társulat. Egy mondatban összegezve ez tíz bemutatót, százhetven előadást, közel negyvenezer nézőt, valamint számos díjat és fesztiválszereplést takar. Idén Tadeusz Bradecki, a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház művészeti vezetője, az oroszországi Tufan Imamutdinov, a Magyarországról érkezett Vidovszky György, Radu Afrim Bukarestből, Albu István Kolozsvárról, valamint Harsányi Zsolt, Kincses Elemér, Gáspárik Attila és Keresztes Attila rendezte Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat előadásait. Amit színpadra vittek: egy klasszikus Shakespeare-darabot (Szeget szeggel), egy Nobel-díjas író híres történelmi drámáját (Caligula), az egyik legolvasottabb magyar ifjúsági regényt (A Pál utcai fiúk), minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmjét (Mágnás Miska), Dosztojevszkij egyik örök érvényű alkotását (Karamazovok), Bartis Attila, marosvásárhelyi származású író legismertebb regényét (A nyugalom), egy darabot a kisebbségek kisebbségéről (Szálkák), azt a művet, amely annak idején kikezdte az egyházat (Tartuffe), valamint két ősbemutatót felolvasószínház formájában (Molter Károly Tankját és Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című darabját). A 2014-2015-ös évadban vendégelőadóként érkezett Marosvásárhelyre a Nemzet Színésze díjjal kitüntetett Haumann Péter, Bogdán Zsolt színművész, Szalóki Ágnes előadóművész, Kulka János Kossuth- díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Kolozsvári Magyar Opera, A. G. Weinberger és meghívottjai, Berecz András mesemondó, Kovács András Ferenc költő, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Földes László (Hobo), a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház, a Magyar Állami Népi Együttes, a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, a Közép- Európa Táncszínház, az András Lóránt Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Groundfloor Group, a Maros Művészegyüttes, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban hét fesztiválon vendégszerepelt és további három kiszálláson vett részt: jelen volt a csíkszeredai VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon, az Országos Színházi Találkozón (FNT) Bukarestben, a tiszaújvárosi Határon Túli Színházak Fesztiválján, a IX. Deszka Fesztiválon Debrecenben, az aradi Új Színház Nemzetközi Fesztiválon, a XXII. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján, valamint szerepelt a budapesti Thália Színházban, a kézdivásárhelyi Városi Színházban és a lengyelországi Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színházban. Ami az idén elnyert díjakat illeti, a legjobb női mellékszereplőnek járó UNITER-díj mellett (Berekméri Katalin) a társulat a legjobb előadásnak járó nagydíjjal (A nyugalom), a legjobb rendezésnek (Radu Afrim), valamint a legjobb színésznőnek járó díjjal (B. Fülöp Erzsébet) és az Árkosi Művelődési Központ különdíjával is gazdagodott az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon; a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján a Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját (Galló Ernő), továbbá az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által adományozott Kovács György-díjat (László Csaba) is a társulat színművészei kapták. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a marosvásárhelyi városi tanács által adományozott Pro Cultura kiválósági díjat is megkapta idén. A Tompa Mikós Társulat, hagyományaihoz híven, ebben az évadban is megünnepelte a magyar dráma napját, a magyar népmese napját, a színházi világnapot, a magyar kultúra napját és a magyar költészet napját. Társszervezőként részt vett a 20. Nemzetközi Könyvvásár és a Múzeumok éjszakájának szervezésében, valamint teret biztosított a Bookfest nevű rendezvénynek. A társulat vezetősége nem kívánta elhanyagolni a fiatalokkal együtt végzett munkát sem. Elsősorban nekik és róluk szólt A Pál utcai fiúk című előadás, ezenkívül többek között angyalváró játszóházzal, Bertóti Johanna gyermeknapi koncertjével és közönségtalálkozókkal várta a tanulókat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Az Iskola másként rendezvénysorozat alatt közel négyezer-ötszáz diák fordult meg az intézményben. A jövő évi tervekkel, az ősszel újrakezdődő munkával kapcsolatosan pedig közölték: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház augusztus 17-én kezdi meg a bérletek árusítását a 2015/2016-os évadra. A Tompa Miklós Társulat hetvenegyedik évadának első bemutatójára októberben kerül sor: Sorin Militaru rendező Alfred Jarry egyik darabját viszi majd a vásárhelyi nemzeti színpadára. (knb.) Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 31.Látogatóban a 70 éves Györffi Kálmán írónálGyergyószentmiklóson jártam szeptemberben, és köszöntöttem a 70 éves Györffi Kálmán írót. Talán ő a múlt század utolsó negyedének egyik legnagyobb erdélyi magyar novellistája. Györffi Kálmán 1945. március 26-án született Erdőszentgyörgyön. Alig néhány évet él a nagyközségben, mert a család beköltözik Marosvásárhelyre. Az Unirea líceumban érettségizik 1963-ban, majd elvégzi az építkezési technikumot. Néhány évi sepsiszentgyörgyi technikusi munka után beiratkozik a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar-francia szakára, amit 1976-ban végez el. 1980-tól az Előre munkatársa. Több éven át tanít Gyergyószentmiklóson. Első írása 1968-ban jelenik meg az Ifjúmunkásban, majd az Utunk és a Igaz Szó is közli karcolatait és novelláit. Később az Igaz Szó szerkesztője lesz, ahonnan – kitelepedési szándékáról értesülve – meneszti a lap főszerkesztője. Másfél évi magyarországi tartózkodás után (ahol egy szombathelyi újságnak dolgozott) visszatér Gyergyószentmiklósra. 2006-ban vonul nyugdíjba. Művei: Csendes hétköznapok (novellák, 1973), Házavatás. Ágnes (két kisregény, 1975), Visszatekintő (regény, 1978), A nagy kórház (elbeszélések, 1981), Sodoma, avagy kiáltás az emberért(dráma, Igaz Szó, 1982), Intoarcerea (Visszatekintő román nyelven, George V. Volceanov fordítása, 1983), Mézízű napjaink (elbeszélések, karcolatok, 1987), Ne üldözz, Hermann! (novellák, Gálfalvi György válogatása, 2001). Györffi Kálmánnal 2015. januárban beszéltem telefonon, s jeleztem, hogy kerek évfordulós lévén, születésnapi interjút szeretnék készíteni vele. Nem gondoltam, hogy kerek-perec nemet mond, ahogy ő fogalmazott: nem akar születésnapi "szereplést": – Nagyon ritkán írok, két-három évente egy novellát, csak azért, hogy kipróbáljam magam, tudok-e még írni. De nem adom le sehová, hanem fölolvasom a kutyámnak s elégetem... – No, itt valami mást kell kitalálnom – biztattam magam –, személyesen kell találkoznunk. Erre idén szeptemberben adódott alkalom, amikor Gyergyószentmiklóson jártam, és felkerestem lakásán. Végül kint az udvaron, kényelmes kerti asztalnál, gyümölcsérlelő szeptemberi melegben telepedtünk le. Itt beszélgettünk múltról és jelenről, a sepsiszentgyörgyi, a kolozsvári egyetemi és az Igaz Szónál töltött évekről, a kitelepedés szándékáról értesülő főszerkesztői döntésről (H. Gy. azonnal menesztette a laptól), a '89-es zavaros időkben való "átsétálásáról" egy Szombathely melletti kis faluba (fia és lánya most is ott él), a magyarországi másfél év után hozott döntéséről, miszerint visszatelepedik Gyergyóba, itt folytatja tanári pályáját. Azóta keveset publikált, néha a Székelyföldben jelentek meg írásai. Hosszúra nyúlt baráti beszélgetésünk alkalmával nem tehettem, hogy ne kérdezzem meg: – Mikor olvasom a következő novelládat? – Soha! – Miért? – Az íráshoz három dolog kell. Az első a legfontosabb: az olvasó. Aki nincs! Régebb volt olyan, hogy az írók egymásnak írtak, számon tartották egymást, tartották a kapcsolatot. Például én nagy örömmel olvastam Kányádit, ő is olvasta az én írásaimat. A harmadik: a pénz. Mikor az ember bemegy egy nyomdába, azt kérdik: mennyi pénze van? – Ebből a háromból most mi hiányzik neked? – Az olvasó. Én is olyan vagyok,mint Szávai Géza. Szerettem azokat az időket, amikor háromezer példány fogyott el egy kötetből, most nem fogy el háromszáz. – Ha már szépirodalmat nem írsz, nem gondoltál arra, hogy összeállítod a családfádat? Erdőszentgyörgyön születtél, vadasdi gyökereket hordozol... – Nem kell megtegyem, mert édesapám már összeszedte az adatokat. – Kész van, használható? – Apámnál van. Azért kellett neki, mert Horthy tisztet csinált belőle, s be kellett bizonyítsa, hogy nem tudom hány száz évre nem voltak zsidók az ősei. – Mi volt édesapád? – Tanító. – Mit olvastál utoljára? – Kosztolányit és Babitsot. De már nagyon régen! – És az egyetemes irodalomból? – Dosztojevszkijt. Szerettem az elbeszéléseit... Bár két dedikált Györffi Kálmán- kötetet őrzök a '80-as évekből, amikor H. Gy. és "igazszós" csapata író-olvasó találkozókra járt magyar vidéken, magamhoz vettem a Házavatás. Ágnes című kötetét azzal a céllal, hogy kései dedikást kérjek a szerzőtől. Szó nélkül beleírt, bár jelezte, hogy ez az utolsó "irománya". Íme az ajánlás: Hál Istennek ez az utolsó "íromány" s erre se vagyok büszke. Barátsággal Györffi Kálmán 16. IX. 2015. Gyergyószentmiklós Kismagnós interjút szerettem volna a hétkötetes Györffi Kálmán íróval, de most nem jött össze. Talán legközelebb... Székely Ferenc Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 9.Az első 70 évMint arról tegnapi lapszámunkban olvashattak, sajtótájékoztatót tartott hétfőn délelőtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, illetve a Tompa Miklós Társulat vezetősége, amelyen beszámoltak a március 10- én tartandó, legújabb premierről – Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát adják elő Mohácsi János rendezésében –, illetve arról a rendezvénysorozatról, amely Az első 70 év (1946-2016) címmel a marosvásárhelyi intézményes színház fennállásának 70. évfordulója előtt tiszteleg. Utóbbiról Gáspárik Attila, az intézmény vezérigazgatója és Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója számolt be. – Nem varázsszám a hetvenedik évforduló, de nem is tartunk nagy ünnepséget. A program ennek ellenére is gazdag, számos rendezvényre, előadásra várjuk a közönséget. Lesznek olyan rendezvények, amelyeken megünnepeljük a múltat, de leginkább arra koncentrálunk, hogy ez a színház hogy néz ki ma és hogy fog kinézni holnap. Arra, hogy hogyan adjuk majd át az utánunk jövőknek. Többek között öt mikrokiállítást készítettünk a hetven évet meghatározó személyiségek tárgyaiból. Kis, személyes tárlatok ezek, de lesznek vetítések is, a régi előadásokról több mint 20 óra archív anyagot kaptunk a bukaresti TV magyar adásától, ezúton is köszönjük nekik. A műszakról sem feledkezünk meg, róluk is megemlékezünk. Nem csak nyugalmazott színészeket hívtunk meg, hanem a műszak nyugdíjas részét is, ők is a mi családunkhoz tartoznak – remek érzékük van a színházhoz. Régi adósságot törlesztettünk azzal, hogy a katolikus és református temetőben nyugvó elődeink sírhelyeit felmértük és a bejárathoz egy-egy kopjafát állítunk, amelyekre feltüntetjük az ott nyugvó, színházhoz kapcsolódó elődeink nevét, ráadásul kialakítunk egy olyan emlékhelyet is, ahol majd koszorúzni lehet. Az eseménysorozat hét napja alatt hét előadást játszunk bukaresti, magyarországi és erdélyi kritikusok előtt – ez nagyon fontos a számunkra, hiszen ők azok, akik megmondják nekünk, hogy hol állunk, hol tart ma a marosvásárhelyi színjátszás. Jó néha külső tükörben megnézni magunkat és ez a külső tükör a későbbi döntéseinket is befolyásolni fogja. Az igazgatók találkozóján itt lesz többek között Gálfalvi Zsolt és Tóth Tamás is, róluk kevesebben tudják, hogy a marosvásárhelyi Nemzeti igazgatói is voltak egykoron. A kopjafaavatásra a hozzátartozókat, a március 12-én este kezdődő Éjszaka a színházban című programra pedig elsősorban a fiatalokat várjuk, ennek keretében igen sok előadásra, beszélgetésre, kvízversenyre kerül sor a Múzeumok éjszakája nyomán. A programsorozat reggel hat óráig tart, lesznek ágyak, ahol aludni lehet, például az igazgatói szobában: akit oda sorsolunk, az mesét is kap – hallottuk a hétfői sajtótájékoztatón. Az első 70 év című ünnepségsorozat programját az alábbiakban olvashatják. Március 10., csütörtök: 17.00 – Volt színházigazgatók 5 órai teája (előcsarnok). 18.00 – Tárgyak 70. Kiállítás a 70 éves marosvásárhelyi intézményes színház meghatározó személyiségeinek személyes tárgyaiból (Kőszegi Margit, Borovszky Oszkár, Kovács György, Tarr László, Csorba András, Szabó Duci, Ferenczy István, Lohinszky Loránd) – megnyitó (előcsarnok). 19.00 – Molnár Ferenc: Az üvegcipő (rendező: Mohácsi János, Nagyterem). Ünnepi bemutató a marosvásárhelyi intézményes színház alapításának 70. évfordulója alkalmából. Március 11., péntek: 11.00 – Hangok 70. Színházi előadások hangfelvételeinek lejátszása a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalag-tárának gyűjteményéből – megnyitó (Előcsarnok). 11.30 – Színházmozi – Barta Lajos: Szerelem (1973), rendező: Harag György (Nagyterem). A vetítés után az előadásban szereplő Farkas Ibolya színésznővel és Kovács Leventével, a rendező egykori asszisztensével Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója beszélget. 19.30 – Rendezés (írta és rendezte: Bartis Attila) – dráma, Kisterem. Március 12., szombat: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlatvezetések előjegyzés alapján), előcsarnok. 11:00 – Kulissza 70 (megnyitó). A kellékes című riportfilm vetítése. A vetítést követően beszélgetés Abódi Ferenc volt színpadmesterrel és Abódi Anna volt jegyszedőnővel. 18.00 – Most 70 (megnyitó) – fotókiállítás a Tompa Miklós Társulat színművészeiről (előcsarnok). A. P. Csehov: Sirály (rendező: Keresztes Attila) – színjáték, nagytermi stúdiótér. 22.00- 06.00 – Éjszaka a színházban. Március 13., vasárnap: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlat- vezetések előjegyzés alapján), Előcsarnok. 13.00 – kopjafaavatás és kegyeleti séta. Az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emlékére. A megemlékezés a református temetőben kezdődik 13.00 órától, 14.00 órakor folytatódik a katolikus temetőben, majd a 15.00 órakor a zsidó temetőben zárul. 17.00-18.40 – Színházmozi – Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért (részlet, 1977), rendező: Harag György (Nagyterem). Bartis Attila: A nyugalom (rendező: Radu Afrim) – dráma, Kisterem. Március 14., hétfő: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlatvezetések előjegyzés alapján), előcsarnok. Moliere: Tartuffe (rendező: Keresztes Attila) – színmű, nagyszínpadi stúdiótér. Március 15., kedd: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlatvezetések előjegyzés alapján), előcsarnok. 16.00-17.00 – Színházmozi – A.P. Csehov: A medve (tévéjáték). 18.00 – Double Bind (írta és rendezte: Alina Nelega és Kincses Réka) – dokumentarista színház, nagyszínpadi stúdiótér. 19.30 – F. M. Dosztojevszkij – Richard Crane: Karamazovok (rendező: Albu István) – dráma, Kisterem. Március 16., szerda: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlatvezetések előjegyzés alapján), előcsarnok. A.P. Csehov: Három nővér (rendező: Harsányi Zsolt), kisterem. A Liviu Rebreanu Társulat előadása (román nyelvű, magyarul feliratozott előadás). Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-30 | 31-37
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
